Rebrovnál is bizonyíthatott, most Debrecenbe igazolt - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Rebrovnál is bizonyíthatott, most Debrecenbe igazolt

NB3.hu - 2022. January 23. Sunday 08:37
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: DEAC
ÍME, KELETI-CSOPORTBAN HARMADIK A DEAC BEJELENTÉSE
 
A Debreceni Egyetem alakulata a szezon végéig szóló szerződést kötött Szabó Leventével.
 
A DEAC futballistái mellett a klub elöljárói is gőzerővel készülnek az NB III folytatására. A vezetőség szeretné még acélosabbá tenni a keretünket, és az már eldőlt, hogy Szabó Levente nálunk folytatja a pályafutását. A támadósorban több helyen is bevethető 21 éves labdarúgóval a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk.
 
Új labdarúgónk a Vasasban kezdett játszani, 2013 és 2015 között pedig a német TSG Kaiserslauternben tehette le a névjegyét, majd a Ferencvároshoz igazolt. Az FTC 2020-ban profi kontraktust adott neki. A zöld-fehéreknél két évvel ezelőtt a Bicske elleni Magyar Kupa-találkozón kapott bizonyítási lehetőséget az akkori vezetőedzőtől, Szerhij Rebrovtól.
 
 
 
 
Szabó Levente ennek az idénynek az NB III Közép csoportjában érdekelt ESMTK-ban vágott neki. A fővárosi klubban tizennyolc bajnokin jutott szóhoz az ősszel.
 
– Annak ellenére, hogy senkit sem ismertem a csapatból, könnyen ment a beilleszkedés, hiszen egy remek közösségbe kerültem. A srácok nagyon segítőkészek, és a szakmai stábtól is sok támogatást kapok. Reménykedem benne, hogy sok játéklehetőséghez jutok, a bizalmat pedig gólokkal és gólpasszokkal kívánom meghálálni. Annak is örülnék, hogyha a DEAC minél előkelőbb helyen zárná a pontvadászatot. A cselezőkészségemet tartom az egyik legfőbb erősségemnek. Posztomból kifolyólag főleg a támadások állnak közel hozzám, de természetesen a védekezésből ugyancsak kiveszem a részem, bár ezen a téren még látok esélyt a fejlődésre – nyilatkozta Szabó, aki a Debreceni Egyetem sport- és rekrációszervező szakán fog tanulni.

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!