nb1.hu

Reális helyen telel a Majos – reakció

Értékelte az őszt az újonc trénere.

ÍME, A MAJOS HÍRE:
 
“Péntek este megtartottuk szokásos félévzáró vacsoránkat az egyesület klubházában, ahol Kardos Ernő vezetőedző röviden értékelte a különböző csapatrészeket. A jó hangulatú bankett leginkább meccsnézéssel és kártyázással telt, a következő edzés január 4-én lesz!
 
– Két fiatal kapusom van, akik szeretnek dolgozni és megvan bennük a potenciál. Sokat tudnak egymástól tanulni, mert éppen az hiányzik az egyikből, ami a másikban megvan. Genzler Gellért profizmusa és életvitele példaként szolgál az egész csapat számára, Vukman pedig "élesben", azaz mérkőzésen igazi karakter, aki jól kommunikál a védőkkel, ezzel sok helyzetet megelőzve. Vuki többet kéne foglalkozzon magával mérkőzésen kívül, tudatosabb életvitelt kell folytasson, Gellért pedig magára kell erőltessen egy kis "csibészséget" a meglévő kiváló adottságai mellé!
 
A védőktől többet várok a párharcokban és labdabiztonság tekintetében is! Erősíteni kell a labdakihozatalokat, ezzel az egész csapat képes lehet javulni. Kugli és Czuczi volt a legstabilabb, a többiek hullámzó teljesítményt nyújtottak, de ebben a csapatrészben látom a legtöbb alázatot, és itt a legjobb a hozzáállás is! A középpályások részéről van a legnagyobb hiányérzetem, mert ennél sokkal jobb teljesítményre képesek! Hiányoztak az egyéni jó formák, a gólok és a gólpasszok, persze ehhez hozzájárul az NB III. magasabb színvonala, és hogy kevesebbet van nálunk a labda. Három akciógólt lőttek a középpályásaink, ami nem a legjobb mutató! Budai és Nagy életvitele, hozzáállása, gondolkodása példát kell mutasson mindenki számára! Kulcsfontosságú lesz a folytatásban, hogy ez a csapatrész javuljon a hatékonyság terén!
 
Kevesebb a helyzetünk, mint a megyei I-ben, így javítanunk kell a befejezéseken, mert a helyzeteink így is megvoltak! Persze a csatárok mutatói nagyban függnek a mögöttük játszóktól, hogy milyen helyzeteket képesek kialakítani! Kiemelném Sajnovics Milánt, aki az ősz végére bebizonyította, hogy lehet rá számítani, és nagyon komoly munkát rakott bele ebbe a hétköznapokban is! Pál Marci úgy lett házi gólkirály, hogy sérülés miatt kevesebbet tudott játszani, benne nagy potenciál rejlik, de az ő felelőssége, hogy ezt ki tudja-e hozni magából, hiszen senki nem akarhatja jobban a sikerét, mint ő maga! Ha jobban figyel magára, mint sportoló, akkor nagyon nagy hasznára lesz a csapatnak tavasszal!
 
Nekem is tanulnom kell a hibáimból, a gyors sikerek hatására kicsit engedékenyebb voltam a csapattal, ezen változtatni fogok, mert mi csak kőkemény munkával tudunk érvényesülni ebben az osztályban! Összességében reális helyen vagyunk, a kitűzött célt eddig sikerült hozni, de nem szabad elfelejteni, hogy a csapat nagyja tavaly a megyei I-ben játszott, Budai, Czuczi és Kovács voltak csak NB III-as alapemberek. Kell egy kis erősítés, pozitív impulzusok, hogy újult erővel mindenki kihozhassa magából a maximumot
 
Kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánok mindenkinek, hajrá Majos!”
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC