nb1.hu

Rangadó előtt

Dunaújváros - A Magyar Kupában találkozik egymással a PASE és a Balmazújváros.

A Dunaújváros a Balmazújváros elleni játszik szerdán a Magyar Kupában. A mérkőzés előtt sajtótájékoztatót tartott a PASE, ahol Jávorka András másodedző,  Vaszócsik Viktor és Sándor Tamás vett részt.

 

Jávorka András: ,, Egy nagyon fontos idegenbeli mérkőzésen vagyunk túl, az időjárás miatt nehéz körülmények között kellett játszanunk.  A játékosok azonban nagyszerűen megoldották ezt a feladatot, maximálisan betartottak minden taktikai utasítást. Ennek köszönhetően végig meggyőzően játszva magabiztos győzelmet arattunk. Külön örülünk annak, hogy negyedik mérkőzés óta nem kaptunk gólt. A támadójátékban ettől függetlenül voltak hibáink amiket szeretnénk a jövőben kijavítani, hiszen ezen a mérkőzésen is legalább négy gólt szerezhettünk volna. A Vasas elleni győzelemtől óriási töltetet kapott a csapat, merünk játszani, ha ezt folytatni tudnánk tavasszal remek eredményt érhetünk el.  Nagyon várjuk a szerdai Balmazújváros elleni találkozót. A papírforma alapján nem mi vagyunk az esélyesek, de nagyon bízunk a csapatban és szeretnénk jó eredményt elérni.”

 

Vaszócsik Viktor: ,, Nagyon fontos mérkőzés volt, muszáj volt nyernünk annak érdekében, hogy a télen első helyen teleljünk. Viszonylag sok gólt szerzünk, a védekezésünk remekül összeállt az ősz végére, biztató a játékunk a jövőre nézve. A szezon előtt kevesen hittek benne rajtunk kívül, hogy harcban lehetünk az első helyért. Tudnunk kell ezt az eredményt kezelni és még többet dolgozni annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat. Mindenki nagyon várja a Balmazújváros elleni találkozót. Fontos lesz az első negyed óra, ott nem szabad gólt kapnunk, ha pedig tudunk rúgni egyet az megadhatná a meccsnek az alaphangját. Győzni szeretnénk aztán, hogy mi sül ki belőle majd meglátjuk.”

Sándor Tamás: ,, Úgy éreztem, hogy egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk a Hódmezővásárhely ellen. Végig magabiztosan játszottunk, remek eredményt értünk el. Én is úgy érzem, hogy a Vasas meccs után lettünk igazán egy csapat. A nyáron érkezett több új játékos, meg kellett szoknunk egymást, és az ősz végére remekül összeállt a játékunk is. Egy ilyen félszezon után lehet felszabadultan játszani a Balmazújváros ellen, nincs rajtunk nyomás igyekszünk megmutatni, hogy mire vagyunk képesek. “

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC