Rákosmente: edzőváltás - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Rákosmente: edzőváltás

Nagy Benjámin - 2021. October 15. Friday 13:25
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: Facebook/Rákosmente FC-RKSK

 

A RÁKOSMENTE KÖZLEMÉNYE:

 

"A Rákosmente FC Kft. és az utánpótlás-nevelésért felelős Rákosmenti Községi Sport Kör Egyesület sajnálattal jelenti be, hogy a Rákosmente FC vezetőedzője és klubunk utánpótlás-szakmai igazgatója, Keller Zoltán a keddi nap folyamán azonali hatállyal kezdeményezte szerződése felbontását, melyet a Kft., valamint az egyesület tudomásul vett és elfogadott. A felmondás váratlanul érintette a klubot és az elmúlt két hét pozitív történései nyomán nem is érzékeltük ennek lehetséges előmenetelét, azonban a jelenlegi körülményekhez igazodva a vezetőség azon dolgozik, hogy a megüresedett pozíciókra mihamarabb megfelelő személybeli és minőségbeli pótlást találjon. 

 

A szakvezetés jelenleg két szakemberrel vette fel a kapcsolatot, már zajlanak az egyeztetések az új vezetőedző és utánpótlás-szakmai igazgató személyét illetően. A fennálló helyzetre és a bajnoki fordulókra való tekintettel a klub igyekszik gyors - de semmiképp sem elhamarkodott - döntést hozni. 

 

A szombat délelőtt 11 órától hazai pályán megrendezésre kerülő MTK II. elleni bajnoki mérkőzésen megbízott edzők töltik be a vezetőedzői és másodedzői pozíciókat, előzetes terveink szerint a jövő hét folyamán várható végleges döntés az új edző kilétével kapcsolatban. A továbbiakban az új fejleményeket illetően igyekszünk minden esetben mihamarabbi tájékoztatást nyújtani olvasóink számára.

 

Keller Zoltánnak sok sikert kívánunk az életben és a további sportszakmai karrierét illetően! Köszönjük a klubért tett fáradozásait és a hosszú együtt töltött munkát! 

 

Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!"

LEGFRISSEBB HÍREK
2021. 11. 28. 09:33

Kövesd-Fradi: Stöger azt látta

Supka és a motiváció.
2021. 11. 28. 08:36

Puskás Akadémia-ZTE: gondokról beszélt az ultramaratonista

Volt csapatáról nyilatkozott felcsútiak középpályása.
2021. 11. 28. 07:27

DVSC-Paks: mint a Puskás Akadémia ellen

Sok gól várható.
2021. 11. 28. 06:32

Vasárnapi foci: három meccs az NB I-ben, NB II, NB III

Gulácsiék otthon bizonyíthatnak.
2021. 11. 27. 14:39

Tovább menetelhet a Vasas és a Diósgyőr

Hatalmas rangadójuk lesz az üldözőiknek.
2021. 11. 26. 17:27

Szabályos gólt kér számon a bírón a Haladás - videó

Fájó vereség lett a vége.
2021. 11. 27. 15:03

Két listavezető és a Fradi idegenben, a Mosonmagyaróvár otthon bizonyíthat

A Dunaújváros Pestre látogat, rangadó a Kisalföldön.
2021. 11. 26. 18:14

Kisvárda-Újpest: az NB I egyik legjobbjának eszén is túljártak

Méghozzá a volt újpesti kapus!
2021. 11. 28. 01:29

Fener: hivatalos bejelentés Szalai Attiláról

Felszólítás az újságíróknak!
2021. 11. 27. 22:44

Horváth Ferenc nem jutott szóhoz, Szabics örült, Oenning és a misztikum - reakciók

Csertői bosszankodott, Márton erre számított.
2021. 11. 26. 14:54

Megbüntette az MLSZ a Vasast és a Haladást is

Hivatalos bejelentés.
2021. 11. 26. 12:42

10-es osztályzat a Fradi volt kapusának a megyei rangadó után

Tovább folytatják a lehetetlen küldetésüket.
2021. 11. 26. 15:18

Sopron-ETO: büntetett az MLSZ

Hivatalos bejelentés.
2021. 11. 26. 12:57

Kaposvár-Érd: negyedóra, amikor nem tudni, mi történt - reakciók

Az egy hónap az valóban hatalmas idő.
2021. 11. 27. 21:23

Kispest-Újpest: szupercserék

Elrontották a szülinapos örömét.
2021. 11. 27. 19:54

Dráma Dárdaiék meccsén, hamar eldőlt a DAC meccse

Novothnyék fordítottak Sallaiék ellen.
2021. 11. 27. 18:54

Vidi-Gyirmót: főszerepben a bíró

Elmaradt a végén a dráma.
2021. 11. 27. 17:42

Hívják a lengyelek Lang Ádámék edzőjét

Lengyelországban cikkeznek a fejleményekről.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Kolorcity Kazincbarcika SC49
2BKV Előre43
3DEAC39
4Kisvárda Master Good II36
5Aqua-General Hajdúszoboszló34
6Termálfürdő FC Tiszaújváros33
7Putnok FC28
8Sényő-Carnifex FC28
9Békéscsaba 1912 Előre26
10Jászberényi FC26
11DVTK II24
12Újpest FC II22
13DVSC II22
14Füzesgyarmati SK22
15Tiszafüredi VSE20
16Eger SE18
17Tállya KSE13
18SBTC9
19Törökszentmiklósi FC-Veteriner8
20Hidasnémeti VSC Polgári Kft.7
TABELLA - KÖZÉP
1HR-Rent Kozármisleny46
2Makó FC39
3Dunaújváros39
4Budapest Honvéd-MFA II35
5Balassagyarmati VSE33
6Monor30
7Paksi FC II29
8Ferencvárosi TC II29
9Hódmezővásárhelyi FC25
10MTK Budapest II25
11FC Dabas25
12Iváncsa KSE23
13Szekszárdi UFC23
14ESMTK22
15Ceglédi VSE21
16Vác FC14
17Dabas-Gyón FC14
18Gerjeni SK13
19Rákosmente FC11
20B Build Mohács7
TABELLA - NYUGAT
1Credobus Mosonmagyaróvár44
2BVSC-Zugló44
3VLS Veszprém41
4ETO Akadémia37
5Tatabányai SC28
6Bicskei TC27
7Pápai Perutz FC26
8Érdi VSE25
9Gyirmót FC Győr II24
10Kelen SC23
11Puskás Akadémia FC II23
12MOL Fehérvár FC II22
13ZTE FC II21
14Kaposvári Rákóczi FC20
15Komárom VSE20
16SC Sopron18
17FC Nagykanizsa17
18Balatonfüredi FC16
19Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő10
20Tarr Andráshida SC7
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!