Putnok: megvan Lokihoz távozó edző utódja – hivatalos - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Putnok: megvan Lokihoz távozó edző utódja – hivatalos

Vállaji Márk - 2020. január 17. péntek 10:01
Több változás is történt a játékoskeretben.
Kép forrása: putnokfc.hu
 
Ahogy arról korábban az nb3.hu beszámolt, Kriston István, a Putnok FC vezetőedzője, Vitelki Zoltán hívására csatlakozott a DVSC stábjához, így új szakvezető után kellett nézni a kék-fehér egyletnél.
 
Az új vezetőedzőt végül Nagy Csaba személyében találta meg a klub, aki korábban pályaedzőként segítette Kriston munkáját.
 
Nagy jól ismeri tehát csapatát, ő maga is éveket futballozott Putnokon, így az "átállás" gördülékeny lehet, hiszen az ismerkedésre nem kell sok időt szánni az NB III Keleti-csoportjában szereplő gárdánál.
 
A Putnok FC január 20-án, hétfőn kezdi meg felkészülését a tavaszra, az első bajnoki mérkőzésig 8 edzőmeccs szerepel a programban.
 
Ami a Putnok keretét illeti: komoly változások történtek az elmúlt hetekben a csapatnál, a szakmai stáb több játékosnak is megköszönte eddigi munkáját, illetve van, aki saját maga jelezte, hogy távozni szeretne, de a hivatalos bejelentések csak később várhatóak.
 
A Putnok az NB III Keleti-csoportjának 9. helyén telel, 16 mérkőzésen: 5 győzelem, 4 döntetlen és 7 vereség a mérlege.

 

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 02. 28. 17:45

Bíróküldés: Bogár és Pintér vezeti a tévés meccseket

Kijelölte az MLSZ a 23. forduló játékvezetőit.
2020. 02. 28. 16:56

Bulgária-Magyarország: kiakadt a legendás bolgár támadó

Egykor bevehetetlen erőd volt a bolgár nemzeti stadion.
2020. 02. 28. 15:50

Koronavírus: elhalasztották Holenderék meccsét

Óvintézkedéseket vezetett be a svájci kormány.
2020. 02. 28. 14:31

Kádár NB I-es csapattal készülhet a koronavírus miatt

Éppen ma írt alá új csapatához.
2020. 02. 28. 17:36

Soroksár: pontszerzéssel a környezetvédelemért

Összefogtak a 23. kerülettel Lipcseiék.
2020. 02. 28. 14:17

Szpari: végre örülhet valaminek a vezetőedző

De nem annak, hogy idén még nem nyertek.
2020. 02. 28. 18:10

Kelen SC: zárt kapu az ESMTK ellen

Nem maradnak meccs nélkül a szurkolók.
2020. 02. 28. 14:47

Nagykanizsa: ezért utazott Dániába a kispesti edzővel a vezető

Jó kis meccsre mennek vasárnap.
2020. 02. 28. 14:20

Koronavírus: komoly intézkedés Gulácsiéknál

Tilos a kézfogás a Lipcsénél.
2020. 02. 28. 13:56

Németh Krisztián számításba jöhet a válogatottnál

Megerősítette, hogy gyakorlatilag hazatért.
2020. 02. 28. 09:46

Siófok: bejelentették a csatárt is

Méghozzá hivatalosan.
2020. 02. 27. 15:08

Siófok: 2 érkező

A középpályást már bejelentették.
2020. 02. 28. 11:11

Nehéz lesz pótolnia a távozóit a Jászberénynek

Többen sérültek, el voltak átkozva a főpróbán.
2020. 02. 27. 16:54

7-2-es kiütés: brutális formában a kiesőhelyen álló klub

A Taksony a Jászberény után a Hatvant is mattolta.
2020. 02. 28. 13:32

Csaba-Fradi: ítéletek a pályára rohanó szurkolókról

Mindenki elfogadta, amit kapott.
2020. 02. 28. 12:25

A lengyel bajnokhoz igazolt Vida az Ajax és a Barca sztárjától is tanulta a trükköket – ÉLETÚT

A magyar válogatottat is figyelembe vette az átigazolásakor.
2020. 02. 28. 12:08

Nem fizikai értelemben fogott padlót a Fradi Mezőkövesden

Újra egy legenda csapata ellen kell bizonyítaniuk.
2020. 02. 28. 09:21

Kádár Tamás Kínába igazolt

Megtörtént a hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Füzesgyarmat40
2DEAC38
3Ceglédi VSE31
4Sényő-Carnifex FC30
5ESMTK30
6Jászberényi FC29
7Termálfürdő Tiszaújváros27
8BSE25
9Putnok FC22
10Eger SE20
11Tállya KSE19
12Gyöngyösi AK19
13DVSC II15
14Ózdi Kohász SC11
15FC Hatvan9
16DVTK II8
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC44
2Szentlőrinc SE40
3Monor32
4Iváncsa KSE31
5HR-Rent Kozármisleny27
6Dunaújváros24
7Rákosmente KSK22
8Dabas-Gyón FC22
9Budapest Honvéd-MFA II21
10FC Dabas20
11Kecskeméti TE19
12Szekszárdi UFC18
13THSE-Szabadkikötő15
14Taksony SE GP Solar14
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE39
2III. Ker TVE35
3Lipót Pékség SE33
4Pápai Perutz FC29
5Ménfőcsanak ESK28
6FC Nagykanizsa26
7Komárom VSE23
8Credobus Mosonmagyaróvár22
9Bicskei TC21
10VLS Veszprém20
11BKV Előre20
12Puskás Akadémia FC II18
13Sárvár FC18
14MOL Fehérvár FC II16
15Hévíz SK12
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!