Putnok: edzőváltás - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Putnok: edzőváltás

Juhász Gergely - 2021. March 13. Saturday 11:48
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: putnokfc.hu
ÍME, A PUTNOK HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,KÖZÖS DÖNTÉS
 
Fehér Balázs és a Putnok FC szakmai vezetése közös döntése alapján a hétvégétől már nem egykori játékosunk irányítja a csapatunkat a holnapi, BVSC elleni mérkőzésen. Fehér Balázs 2020. nyarán vette át a vezetőedzői stafétát Nagy Csabától és összesen 23 bajnoki- és 1 kupamérkőzésen irányította a Putnok FC-t.
 
Nem volt ismeretlen számára a közeg, hisz több ízben is futballozott csapatunk színeiben. Az edzői debütálása is nálunk történt meg 2020. augusztus 2-án, a Balassagyarmat – Putnok (0-0) mérkőzésen. Balázs személyiségével, humánusságával hamar megtalálta a hangot a játékosokkal, akik közül többekkel csapattársként is dolgozott együtt. A jó öltözői hangulat, a csapategység megteremtése mellett az edzéseken is sokat követelt játékosaitól, akik rendere jól is teljesítettek a tréningeken. A tétmérkőzéseken viszont nem jöttek úgy az eredmények, hogy ez elvárt céljainkat elérhessük. Az őszt a 14., még bennmaradó helyen zárta a csapat, a tavaszi első két mérkőzését viszont elbukta és jelenleg a kieső, 16. helyet foglalja el a bajnoki tabellán. A jobb eredmények és a bennmaradás érdekében a felek úgy döntöttek, hogy útjaik elválnak egymástól.
 
Mindazonáltal Fehér Balázsnak csak hálásak lehetünk az itt végzett munkájáért, a csapatért, a csapat eredményességéért tett fáradozásaiért és mindazokért a győzelmekért, amiket közösen értünk el. Biztosak vagyunk abban, hogy ezzel az edzői pályafutása nem ért véget, jövendőbeli munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk!
 
AZ ÚJ EDZŐ KILÉTE MÉG KÉRDÉSES
 
Balázs utódjáról egyenlőre nem született döntés, a heti edzéseket Szentiványi József illetve Koszta Péter tartotta meg. A holnapi bajnoki találkozónak így még kinevezett edző nélkül futunk neki. A döntés az új tréner személyéről a jövő héten várható."
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 01. 22:03

FTC: van érdeklődés Laidouni iránt - reakció

Hajnal Tamás elmondta, mikor távozhat a középpályás.
2022. 12. 01. 21:11

Csíkszereda: László Csaba szerint a cél nem változott

Valóban érkezhet Vernes Richárd.
2022. 12. 01. 20:06

FTC: Chilébe csábítanák az argentin támadót?

Auzqui állítólagos kérője 33-szor lett bajnok.
2022. 12. 01. 19:16

Csíkszereda: a Honvéddal bajnoki címet szerző támadó érkezhet

Vernes Richárd jelenleg szabadon igazolható.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 12. 01. 18:09

Csank János: Egy kicsit ott meghaltam azon a mérkőzésen

A 76 éves mesteredző szerint gyatrák a lövések és rossz a kapusok technikája a focivébén.
2022. 12. 01. 17:11

Fener: a Leicester pénzt és játékost is adna Szalai Attiláért

Török portál számolt be erről.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 12. 01. 16:37

U17: nem tudott visszavágni a magyar válogatott - reakció

Ez volt az évzáró.
2022. 12. 01. 12:43

Spanyolországban nevelkedett 18 éves védőt igazolt a Kisvárda

A honosítása is folyamatban van.
2022. 12. 01. 12:06

Bal lábas lévén bizakodó a Sepsi védője, újra válogatott lenne

Interjú Tamás Márkkal.
2022. 12. 01. 11:43

RB Leipzig: európai topklubok csábítják a horvát védőt

Még nagyobb vezérszerep hárulhat Willi Orbánra.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!