nb1.hu

PMFC és Kozármisleny: nincs cserebere

Pécs - Mindkét klub a saját útját járja majd tovább az osztályváltás után

Mindenki járja majd a saját útját a következő szezonban: nem lesz cserebere, nem lesz ügyeskedés, a PMFC az NB III.-ban, a Kozármisleny pedig az NB II.-ben indul az ősszel. Persze csak akkor, ha feljutó helyen végeznek.

 

Gyakorlatilag amióta kiderült, hogy a PMFC számára lőttek az élvonalbeli tagságnak, s alacsonyabb osztályban kell indulnia, azóta mentek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a Kozármislennyel közösen kiötlenek-e valamit a felek. Tavaly nyáron eldőlt, hogy a mislenyiek folytatják az NB III.-ban, a piros-feketéknek pedig marad a megyei I. osztály, ám rögtön ezután kezdődött az újabb „kör”: vajon a szezon végén valahogy csereberélnek-e? Pécsi szempontból nem lenne rossz, hiszen Németh Zsolt együttese feljutó helyen, vagyis az NB II. küszöbén áll, a PMFC pedig várhatóan NB III.-as lesz – ha megegyeznek, Márton Gábor csapata máris karnyújtásnyi közelségbe kerülne az élvonalhoz, (legalább) egy évet tehát megspórolna. A Kozármislenynek ebben az esetben maradna a harmadosztály, ami nem biznisz, de valószínűleg kapna érte valamiféle kárpótlást.

 

Az agyalást azonban le lehet zárni: ebből az egészből nem lesz semmi. A Kozármisleny indul majd a második, a PMFC pedig a harmadik vonalban. Elsősorban azon prózai oknál fogva, mert az ilyen megoldásra a sporttörvény nem ad lehetőséget, ehhez törvényt kellett volna módosítani, amivel viszont valószínűleg kiengedték volna a szellemet a palackból. Emlékezhetünk, mindez még elment anno a PMFC és a Gázszer kapcsán, most viszont már nem lehetett volna kivitelezni.

 

– Bármennyire is szeretnénk minél hamarabb visszakerülni a legmagasabb osztályba, a fentebb vázolt megoldással több dolog is sérült volna, köztük a sportszerűség, márpedig az MLSZ egyértelmű törekvése az, hogy tiszta viszonyok legyenek a magyar futballban – mondta Győri János, a PMFC sportigazgatója, majd rögtön egy friss hírről is beszámolt: – A felek aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a Kozármisleny labdarúgócsapata a stadion átépítése miatt a hazai mérkőzéseit a PMFC otthonában játssza majd. A mislenyiek április 2-án lépnek először pályára nálunk: a Szentlőrinc elleni baranyai rangadóval debütálnak.

 

A PMFC számára tehát jöhet az NB III., vagyis egy újabb olyan bajnokság, amit lehetőleg rögtön az első idényben meg kell nyerni. Ehhez a nyáron meg kell erősíteni a keretet, s a költségvetést is jelentősen emelni kell: információink szerint ahhoz, hogy valaki jó eséllyel pályázzon az első helyre, mintegy százmillió forintból kell gazdálkodnia. A példa, a recept viszont itt van szem előtt, hiszen jelen pillanatban az NB III. Közép-csoportját a Kozármisleny vezeti, a harmadik helyen pedig a Komló áll, vagyis meg lehet ezt csinálni, csak akarni kell!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC