nb1.hu

PMFC: az osztálykülönbség egyértelmű

Néha igazságtalan, hogy csak egy osztályt lehet felfelé lépni.

Ismét öröm meccsre járni a PMFC stadionjában, hosszú esztendők szenvedése érhet véget.
 
A 2014/15-ös szezon végén 4 bennmaradó és egy már kiesett elsőosztályú csapatnak nem fogadta el a licenckérelmét az MLSZ. Az akkor még 16 csapatos NB I-ben a 11. helyen végzett a Pécs, ám a következő szezont már osztályokkal lejjebb kezdték meg. A megye I-et az első évükben megnyerték, köszönhetően pécsi kötődésű volt játékosoknak és a fiataloknak.
 
Azóta az NB III-ban tanyáznak, ám hamarosan feljebb léphetek ismét egy osztállyal. Már a nyári felkészülés során látszott, hogy komolyan fogják venni ezt a szezont. Nyáron 14 játékos érkezett, így nem volt könnyű dolga Vas László vezetőedzőnek. Azonban nem ijedt meg a feladattól a tréner, már az első bajnokira hihetetlen erős csapatot rakott össze, ezzel is bizonyítva, hogy alkalmasabb ember nem is ülhetne a kispadon.
 
 
A bajnokságot rögtön 5 győzelemmel kezdték, nem adtak alább az első helynél azóta se. Ezeken a meccseken 26 gólt lőttek és csak kettőt kaptak, már ekkor érezni lehetett, hogy a csapatnak magasabb osztályban lenne a helye a kvalitásai alapján. Ezután jött egy kisebb botlás, hiszen a Monor vendégeként csak egy döntetlent tudtak elérni, ám gyorsan javították a hibát hazai pályán a Kecskemét ellen, akit szintén esélyesnek tartottak a feljutásra a szezon előtt.
 
Ezt azonban egy újabb döntetlen követte a Honvéd II ellen, ám ekkor újra beindult a pécsi úthenger. Sorozatban 6 meccset nyertek meg kapott gól nélkül és a lőtt góljaik száma 21 volt. Ekkor azonban jött egy hideg zuhany, bebizonyosodott, hogy nem érintethetetlenek. A Szentlőrinc vendégeként elszenvedték az első vereségüket, ám az első helyük így sem került igazán nagy veszélybe. A meccs után egyértelművé vált, hogy a lőrinciek lehetnek a pécsiek legnagyobb ellenfelei idén, jelenleg 4 pont választja el egymástól a két csapatot.
 
Az évet azonban jól zárták a bajnokságban, előbb a Szekszárd vendégeként nyertek 3-1-re, után a hazai búcsún a Kozármislenyt ütötték ki 6-0-ra. A tabella élén telelnek, 44 ponttal és szédületes 63-8-as gólkülönbséggel.
 
 
Az egy dolog, hogy az NB III fölé nőttek, de az is bizonyították, hogy egy magasabb osztályban játszó ellenfél ellen is megállják a helyüket. A Magyar Kupában könnyedén léptek túl az alacsonyabb osztályú ellenfeleken, ám összesorsolták őket az NB I-es Kisvárdával. A legmagasabb osztály 7. helyezettje ellen is bebizonyították, hogy akár a legjobbakkal is fel tudják venni a harcot. Nem csak felvenni tudják azt, hanem meg is nyerni, hiszen kiejtették az NB I-es csapatot a kupából. A következő körben a Kisvárdával egy osztályban játszó Paks vár rájuk, egy oda-visszavágós meccsen. Nem lesz könnyű dolguk Bödééknek, szerencsések, hogy nem kell a bajnokságban is összecsapniuk a PMFC-vel.
 
A Pécs ereje indokolná, hogy esetleg több osztályt is feljebb lehessen ugrani, ám sajnos erre nincs lehetőség a futballban. Ha tovább tudnak erősödni és tavasszal sem lassulnak, akkor fölényesen nyerhetik meg az NB III-at. A végén még az is elképzelhető, hogy a következő szezonban lendületből behúzzák az NB II-t is.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC