nb1.hu

Pécsi balhé – újabb részletek a sérültekről is

Állítólag nem az első összecsapás volt a felek között.

Mint ahogy az nb3-hu szombaton jelezte, verekedés tört ki a PMFC és a horvát HNK Cibalia barátságos(?) meccsén.
 
A balhé során a rendőrség őrizetbe vett negyvenegy horvát és három magyar személyt.
 
A bama.hu információ szerint a két szurkolótábor közti összecsapás előre megtervezett balhé volt, sőt, a két tábor már korábban is összecsapott egymással.
 
Ahogy arról az nb3.hu az elsők között beszámolt, a PMFC és a horvát Cibalia szurkolói, a két labdarúgócsapat szombati felkészülési meccsén csaptak össze a pécsi klub kovácstelepi pályáján.
 
A horvátok kisbuszokkal érkeztek a megyeszékhelyre, ahonnan a meccset megelőzően képet is posztoltak egy közösségi oldalra. Készültek tehát a balhéra a horvátok, akik miután a PMFC ultrái is megérkeztek a felkészülési mérkőzés helyszínére, elindultak a hazai szurkolók felé.
 
Korrekt küzdelemről nem beszélhettünk, mert a Cibalia fanatikusai jóval többen voltak a pécsieknél és segédeszközöket is használtak verekedéshez, aminek következtében két pécsi drukkert is kórházba kellett szállítani. Ráadásul, már a meccs előtt is arcoskodtak a városban.
 
 
 
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője azt nyilatkozta az incidens után:
 
"A sporttelep közelében láttunk el két fiatalembert, akik könnyebb fejsérülést szenvedtek, mindkettőjüket stabil állapotban szállítottuk kórházba".
 
Komoly sérülés, hála égnek nem érte a pécsi szurkereket, végül 41 horvát és 3 magyar szurkolót fogtak el, majd állítottak elő a rend őrei. Velük szemben a Pécsi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság és rendbontás miatt indít büntetőeljárást.
 
 

Derbi, Honvéd-ZTE, pécsi balhé – elemzett a szakértő – NB1.hu

Forrás: Kurdi József „Időhiány miatt maradt el az Újpest-Fradi derbi, a rangadó lebonyolításához Magyarországon kellő számú pálya áll rendelkezésre, de ezek megfelelő biztosítására nem volt elég két nap." – mondta Tóth Csaba az elmaradt Újpest-Ferencváros rangadóval kapcsolatban.

 
Az ügyben Tóth Csaba biztonsági szakértő is megszólalt:
 
„A felkészülési mérkőzésekre sem elég a kevesebb rendőr, komolyabban kellene venni az MLSZ-nek a focipályák biztosítását”- mondta el a biztonsági szakember. Tóth Csaba szerint a hétvégi pécsi botrány is a rossz helyszínválasztás miatt fajult el ennyire, ugyanis a mérkőzést egy építési terület melletti pályán játszották. A szurkolók innen vascsöveket és törmelékeket tudtak felszedni, amelyeket arra használtak, hogy egymásra támadjanak."
 
A szakértő szerint az a legnagyobb baj, hogy nincs kommunikáció a Magyar Labdarúgó Szövetség és a klubok biztonsági emberei között”, hiszen a biztonsági erők úgy tudnak egy pályát megfelelőképpen őrizni, ha elég információval rendelkeznek a helyszínről és annak környékéről.
 
Tóth Csaba azt is elmondta a Reggeli Startban:
 
„A hétvégi verekedés megelőzhető lett volna, ha pécsi klub biztonsági szolgálata utána néz a szurkolói csapatok korábbi viselkedésének”.
 
 

Pécsi botrány: reagált a klub

Hivatalos közleményben ítélik el az erőszakot, vizsgálatot indítottak. A Pécs közleménye: "Elhatárolódunk minden erőszakos, nem futballpályára való cselekedettől és annak elkövetőitől. A múlt szombati PMFC – HNK Cibalia Vinkovci felkészülési mérkőzésen sajnálatos és egyúttal elítélendő rendbontás történt a magyar és a horvát szurkolók szervezett csoportjai között.

 
Hétfőn délután a PMFC is reagált a történtekre. Közleményében a klub elhatárolódik minden erőszakos, nem futballpályára való cselekedettől és annak elkövetőitől:
 
„A szombati PMFC–HNK Cibalia Vinkovci felkészülési mérkőzésen sajnálatos és egyúttal elítélendő rendbontás történt a magyar és a horvát szurkolók szervezett csoportjai között. Az események pont egy olyan barátságos előkészületi találkozó közben zajlottak le, amelyen békés, futballszerető felnőttek és gyerekek is részt vettek a nézők soraiban. Megítélésünk szerint az erőszak nem lehet része a PMFC életének, így elhatárolódunk minden olyan nem futballpályára való cselekedettől és elkövetőtől, ami, és aki félelmet és megbotránkozást kelthet másokban. A biztonsági szolgálattal közösen mindent megteszünk annak érdekében, hogy hasonló incidens ne fordulhasson elő többet a PMFC hazai sportrendezvényein. Az eset kapcsán klubunk vizsgálatot indított, emiatt bővebb tájékoztatással nem áll módunkban szolgálni.”
 
A rend kedvéért: a felkészüli meccset a PMFC nyerte meg 3-1-re, holnap a Magyar Kupa negyeddöntőben otthon lép pályára az NB III, Közép-csoportjának első helyezettje, az élvonalbeli Paks ellen.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC