nb1.hu

Parádés mesternégyes és balhé, két bajnoki cím is eldőlhetett – eredmények, tabellák

Országszerte potyogtak a gólok.

 

A 31. fordulót rendezték húsvétvasárnap az NB III-ban.

 

Két bajnoki cím szempontjából is fontos dolgok dőlhettek el: keleten az első Kazincbarcika és a második DEAC 0-0-s döntetlent játszott egymással, így a Barcikának megmaradt a 13 pontos előnye hét fordulóval a szezon vége előtt. Az első félidő végén dulakodás alakult ki a pályán, a debreceniektől Bidzilya Anton és Orosz Marcell is piros lapot kapott. A harmadik BKV Előre Busai Attila találatával nyert a negyedik Hajdúszoboszló otthonában, míg fölényesen győzött a Tiszaújváros, a Putnok és a DVTK II. is.

 

A Közép csoportban a Kozármisleny paksi sikeréről már beszámoltunk, ami duplán értékes, hiszen a második Dunaújváros kikapott a harmadik Balassagyarmattól, így a Misleny 16 pontos előnyből karnyújtásnyira van a feljutástól. Nyert a Ferencváros II. és a Vác is, Csank János együttese a sereghajtó Mohácsot verte, így a kiesés elleni harcban tett nagy lépést. 


Nyugaton a Mosonmagyaróvár a Gyirmót II.-t, míg a BVSC-Zugló a Komáromot múlta felül – Buzsáky Ákos együttesét a 18 perc alatt négy gólt szerző Kokenszky Norbert repítette Bozsik Péterék ellen, aki így már 38 gólos a bajnokságban. Igaz, az örömük így sem lehet teljes, hiszen az Óvár még mindig őrzi egypontos előnyét velük szemben. A Veszprém a Tatabányát verte.

 

Eredmények:

 

Keleti csoport:

korábban:

Békéscsaba II–Jászberényi FC 4-2
Újpest FC II–Törökszentmiklós 7-0

Debreceni VSC II–Hidasnémeti 3-0
Hajdúszoboszló–BKV Előre 0-1
Tiszaújváros–Kisvárda II 5-0
Tállya–Diósgyőri VTK II 0-4
Kazincbarcika–Debreceni EAC 0-0
Füzesgyarmat–Eger SE 3-2
Tiszafüred–Putnok VSE 0-4
Sényő–Salgótarjáni BTC 2-1

 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

 

Közép csoport:

korábban:

Paks II–Kozármisleny 0-3
MTK II–Rákosmente FC 1-1

Monor–Ferencvárosi TC II 1-3
ESMTK–Honvéd II 1-2
Gerjen–FC Dabas 1-1
Balassagyarmat–Dunaújváros PASE 3-1
Makó–Cegléd 3-1
Vác–Mohács 2-0
Dabas-Gyón–Hódmezővásárhely 0-1
Iváncsa–Szekszárdi UFC 4-2

 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

 

Nyugati csoport:

korábban:

MOL Fehérvár FC II–Andráshida 4-1
Puskás Akadémia II–SC Sopron 2-0
Zalaegerszeg II–Győri ETO II 1-3


Veszprém FC–Tatabánya 3-1
Mosonmagyaróvári TE–Gyirmót II 2-0
Érd–Balatonfüred 1-1
Komáromi VSE–BVSC-Zugló 1-4
Nagykanizsa Kaposvár 1-2
Gárdony–Kelen SC 1-0
Bicske–Pápai Perutz FC 1-0

 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC