nb1.hu

Pápa: várják a szövetség állásfoglalását

A háttérben folynak a munkálatok.

Az összes többi csapathoz hasonlóan, a pápai játékosok is otthon készülnek. A jelenlegi helyzetről és a jövőről nyilatkozott Glatz Lajos, a Perutz FC ügyvezetője a papa-ma.hu-nak.
 
Glatz így kezdte a tájékoztatást:
 
,,Az ide vonatkozó rendelkezések alapján a stadion nem látogatható, a játékosok otthon, Lengyel Ferenc vezetőedző által összeállított edzésterv alapján tartják formában magukat. A vezetőség azon dolgozik, hogy a kialakult helyzetben mindenki számára elfogadható és finanszírozható megoldást találjon, ami – mondanom sem kell – sok más klubhoz hasonlóan számunkra is nagy fejtörést okoz."
 
nem állt meg teljesen a munka, a játékosok mellett a vezetőség dolgozik. Megkezdődött a felkészülés a következő idényre, el kell látni az adminisztratív teendőket a nevezéshez.
 
Az ügyvezető így folytatta a mondandóját:
 
,,Nehéz lenne megmondani, hogy a tavasz hátralévő részével mi lesz, sajnos benne van a pakliban, hogy itt már tavasszal nem lesz bajnoki mérkőzés. Várjuk az MLSZ hivatalos állásfoglalását, mi addig is az előírások szerint a szükséges licenc nevezési dokumentációkat készítjük és adjuk be. A benyújtási határidő április 10., a hiánypótlás április 25-ig, a versenybizottsági határozat április 30-ig, a fellebbezés május 10-ig, a fellebbviteli bizottsági határozatok kiküldése május 15-ig megtörténik. Nevezni július 4-ig lehet, bízom benne, hogy hamarosan javulni kezd a helyzet és a lehető leghamarabb ismét pályára tudunk lépni."
 
A Pápa 19 fordulót követően az 5.helyen áll a Nyugati-csoportban.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC