nb1.hu

Pápa: edzőváltás

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A PÁPA HIVATALOS BEJELENTÉSE:
 
,,Értesítjük tisztelt Szurkolóinkat, hogy az elmúlt hetek sikertelenségét követően december 31-ével közös megegyezéssel távozik együttesünk kispadjáról Lengyel Ferenc.
 
Vezetőedzőnk 2019. április 8-án lett csapatunk szakvezetője. A 2018/2019-es idényben 8 bajnokin dirigálta együttesünket, irányításával sikerült elérni a célkitűzést, a bennmaradást, nyolcadik lett a csapat. A 2019/2020-as idény a koronavírus-járvány miatt 19 fordulót követően félbeszakadt, ekkor az ötödik helyen álltunk. A mostani bajnokságban 21 fordulót követően a 20 csapatos nyugati csoport 16.pozícióját foglalja el a gárda.
 
–  Az eredmények azt mutatják, hogy új impulzusokra van szüksége a keretnek, emellett Lengyel Ferenc a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál vállalt szakmai vezetői teendőit nehezen tudta összeegyeztetni a NB III-as csapattal, ezért mindkét fél az elválás mellett döntött – mondta Glatz Lajos ügyvezető. – A csapat nevében szeretném megköszönni Lengyel Ferenc munkáját, a vezetőség mától számba veszi a potenciális edzőjelölteket és hamarosan megkezdi a tárgyalásokat, bízom benne, hogy még idén be tudjuk jelenteni az új trénert.
 
A távozó tréner búcsúzóul sok sikert kívánt és reményét fejezte ki, hogy csapatunk az új edzővel kilábal a mostani állapotából és megindul felfelé a tabellán.
 
Lengyel Ferencnek köszönjük a Perutz FC-ért végzett munkáját, karrierjéhez további sok sikert kívánunk!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC