Ötgólos meccsen kapott ki a vidéki fellegvár - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Ötgólos meccsen kapott ki a vidéki fellegvár

Nagy Benjámin - 2019. július 18. csütörtök 19:05
Ismerős ellenféltől.
Kép forrása: papa-ma.hu


A Pápa Ma beszámolója

 

"A nyári felkészülés első hazai mérkőzésén a Sopronnal találkozott a Perutz FC. A pápai szurkolók öt gólt láthattak a Perutz stadionban, végül 3-2-es vendégsiker született.

 

A Sopron a második Győr-Moson-Sopron megyei csapat volt, mellyel a Perutz összemérte erejét az alapozás során, múlt héten a Gyirmót II. otthonában meggyőző játékot mutatva 5-1-re nyertek Szabó Zsolték. A legutóbbi megyei bajnokság harmadik helyezettje ellen jól kezdtek a pápaiak, a második percben Irmes kipattanó szabadrúgását a próbajátékon szereplő Gelencsér György pofozta be közelről 1-0. Az első negyed óra végén kettőre nőtt a különbség, Gelencsér szabadrúgását Szabó Zsolt csúsztatta a bal sarokba 2-0. Öt perccel később a kapufa a soproniakkal volt, Irmes látványos, ollózós mozdulata a felső lécről pattant az alapvonalon túlra. A 40. percben szépített a Sopron, egy szabadrúgás után nem sikerült a védelemnek felszabadítania, Kocsis Ármin átlövésből pedig a kapu bal oldalába lőtt 2-1. Egy perc sem telt el és ismét a piros mezes vendégek örülhettek, a középpályán elveszített labdát Honyák kapta meg a jobb oldalon, majd az elvetődő Bánki mellett a kapu jobb sarkába helyezett 2-2. Lengyel Ferenc a szünetben tíz helyen változtatott és a félidőben pályára lépő Farkas Balázs a 46. minutumban ziccerbe is került, ám hat méterről fölé lőtt. Öt perccel később Kalász állt közel a gólszerzéshez, ám Tóth kapus a helyén volt. A félidő derekán megszerezte a vezetést a Sopron, Purt lecsúszott beadása hullott be a bal kapufa segítségével a hosszúba 2-3. A hajrához közeledve Ábrahám emelte át a játékszert a bizonytalan Sziget felett, szerencsére a labda a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. A 80. percben Kalász lábában volt a döntetlen, ám az új igazolás a kapu torkából mellé belsőzött, így maradt az egygólos soproni siker.

 

Perutz FC - SC Sopron 2-3 (2-2)

Gsz.: Gelencsér, Szabó Zs. ill. Kocsis, Honyák, Purt

 

Lengyel Ferenc: 40 percig jól tettük a dolgunkat, aztán ezt két perc alatt tönkretettük. Sok olyan dolgot visszaláttam, amit hét közben gyakoroltunk, de a bekapott gól megzavart minket. Mivel kemény terhelésen vagyunk túl, tudtam, hogy fizikálisan lesznek gondjaink, bízom benne, hogy a vereségen hamar túlteszik magukat a játékosok. Van még két hét a kezdésig, úgy látom, egyre jobbak leszünk.

 

Perutz FC: Bánki - Farkas D., Dóczi, Domján, Nagy T. - Zsirai, Szilágyi, Gelencsér, Vincze - Szabó Zs., Irmes, csereként pályára lépett: Szigeti, Kovács M., Mogyorósi, Péter K., Bankó, Császár, Iványi, Hanzl, Benecz, Farkas, Kalász.

 

Folytatás ismét hazai pályán, július 20-án, szombaton 11 órai kezdéssel az NB III közép csoportjára készülő Rákosmente lesz az ellenfél."

LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 10. 14. 08:47

Magyarország-Azerbajdzsán: Dzsudzsák nem fogott kezet Rossival - reakció

Már a sorsdöntő meccsről is beszélt Dzsudzsák.
2019. 10. 14. 06:57

Nagy változások lehetnek a "legmagyarosabb" amerikai csapatnál

Az edző sorsáról is döntöttek.
2019. 10. 14. 05:51

Hétfői foci: Bulgáriában lépnek pályára az angolok

A portugálok Ukrajnába látogatnak, a franciák a törököket fogadják.
2019. 10. 13. 22:46

Eb2020: komoly csapás érte Horvátországot Walesben

A walesi mester is aggódhat.
2019. 10. 13. 15:37

A Puskás Akadémia egykori játékosával erősíthet a Hali

Osztrák csapattal mérkőztek meg a szombathelyiek.
2019. 10. 13. 15:20

Kedvező hírekről számolt be a csákvári vezetőedző

Azért nem minden rózsaszín a csapatnál.
2019. 10. 13. 15:00

Kunticsék nem bírták el a sok hiányzót - reakciók

Egy pontrúgás okozta a kecskemétiek vesztét.
2019. 10. 13. 14:51

Korai gól pecsételte meg Kondásék sorsát - reakciók

Fordulatos meccset játszottak.
2019. 10. 13. 21:43

Két kezdőnk nem játszhat Wales ellen - reakciók

Azeri kapitány nagyon kiakadt a bíróra.
2019. 10. 13. 20:34

Magyarország-Azerbajdzsán: Rossi önkritikus véleménye - reakciók

Korhut a góljáról és a sárgájáról is beszélt.
2019. 10. 12. 19:58

Háromszor harminc percet játszott a Szeged és a Szolnok

Mindhárom "harmadban" volt egy-egy gól.
2019. 10. 12. 14:03

Szövetségi kapitányként dolgozik a Szpari egykori játékosa

Nem tudott főszereplővé válni Nyíregyházán.
2019. 10. 12. 17:15

Óriási fordítás Óbudán, hazai bánattal - eredmények, tabellák

Ismét nyert a Pécs; élen a Füzesgyarmat.
2019. 10. 12. 07:37

Rangadókkal érkezik a 10. forduló - beharangozó

Óbudán az év meccsére készülnek.
2019. 10. 13. 19:39

Magyarország-Azerbajdzsán: nehogy a gyerekek miatt is zárt kaput kapjunk – videók

Korhut bombáinak és az életben maradt esélyek meséje.
2019. 10. 13. 19:18

Új edző érkezett Dzsudzsák klubjához

A gyengébb eredmények miatt jött a váltás.
2019. 10. 13. 16:42

Magyarország-Azerbajdzsán: a kezdőcsapatok

Szoboszlai Dominik visszatér.
2019. 10. 13. 16:00

Magyarország-Azerbajdzsán: élő közvetítés

Győzelmi kényszerben a magyar válogatott.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Füzesgyarmat24
2Jászberényi FC22
3DEAC20
4Ceglédi VSE20
5Termálfürdő Tiszaújváros17
6ESMTK16
7BSE16
8Sényő-Carnifex FC14
9Eger SE13
10Gyöngyösi AK12
11DVSC II9
12Ózdi Kohász SC8
13FC Hatvan7
14Putnok FC7
15Tállya KSE6
16DVTK II5
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC26
2Szentlőrinc SE24
3Monor20
4Iváncsa KSE18
5Dunaújváros17
6Budapest Honvéd-MFA II14
7Szekszárdi UFC14
8Kecskeméti TE13
9FC Dabas13
10HR-Rent Kozármisleny13
11Rákosmente KSK12
12Dabas-Gyón FC12
13THSE-Szabadkikötő11
14Taksony SE GP Solar10
15Kelen SC4
16Dunaharaszti MTK2
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE23
2Pápai Perutz FC21
3III. Ker TVE20
4FC Nagykanizsa18
5Ménfőcsanak ESK18
6Lipót Pékség SE17
7BKV Előre15
8Komárom VSE14
9Credobus Mosonmagyaróvár14
10Bicskei TC13
11VLS Veszprém12
12Sárvár FC11
13Puskás Akadémia FC II10
14MOL Fehérvár FC II7
15Greenplan Balatonlelle SE5
16Hévíz SK2
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!