nb1.hu

Öt és fél év után csapatot vált a kapus

A fővárosba igazolt a Jászberény játékosa - hivatalos bejelentés.

Búcsút int a Jászberény együttesének Menczeles Iván. A 23 éves hálóőr öt és fél évet húzott le a jászberényi együttesben, de ebben az idényben csupán két meccsen őrizte az NB III Keleti csoportjában szereplő alakulat kapuját. A 23 éves hálóőrre az ESMTK csapata csapott le.
 
"Nehéz szívvel bólintottam rá az erzsébetiek ajánlatára, akik már hosszabb ideje invitáltak, de mindenképpen védeni szeretnék. Nagyon szép éveket töltöttem Jászberényben, közel száz meccsen kezdőként léptem pályára a kék-fehér színekben.
Köszönettel tartozom a klub vezetőinek, szakvezetőinek, akik megteremtették számomra a bizonyítás lehetőségét. Szinte már jászberényinek éreztem magam, olyan régen érkeztem a JFC-hez. Szanku Kristóf és Szabó Tamás, valamint a jelenleg sérült Szanyi Krisztián volt csapattársam még az ifiben a 2014-es idényben, illetve Ludasi Martin játszott már akkor a felnőttben, a keret többi tagja mind utánam érkezett Jászberénybe" – nyilatkozta Menczeles a (volt) klubja honlapján, akinek a kezét tavaly meg kellett műteni, de elmondása szerint már nem nehezíti az életét sérülés.

Kis pikantériát ad Menczeles riválishoz való  szerződése, hiszen a két együttest csak egyetlen pont választja el egymástól a tabellán: az ESMTK a negyedik helyen áll a táblázaton, míg a Jászberény a hatodik pozíciót birtokolja.
A portás az utolsó előtti fordulóban bizonyíthatja, hiba volt elengedni, hiszen új csapatával akkor fogadja majd a régit.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC