nb1.hu

Őszi bajnok a BVSC-Zugló: Urbán Flórián újabb óriási nyilatkozata

Mintha a Matura Mihály birkózóversenyre érkeztek volna.

 

16 fordulót követően veretlenül, 40 ponttal áll az NB III Keleti csoportjának első helyén a BVSC-Zugló. A fővárosiak őszi bajnokok lettek, előnyük tíz pont a második helyezett Putnokkal szemben.

 

A vasárnapi, Pénzügyőr elleni 1-0-s győzelem után Urbán Flórián vezetőedző a múlt hetihez hasonlóan nagy nyilatkozatot adott a klub honlapjának.

 

„Miután megnéztük a pálya talaját és láttuk, hogy meglehetősen mély, tudtuk, hogy ez nem feltétlenül a mi stílusunknak, inkább a brusztolósabb csapatnak kedvez. Viszont tudatosítottam a játékosokban, hogy ha valaki ezzel jön majd a meccsen, hogy ilyen-olyan a talaj, akkor feszült leszek, mint a gitárhúr. Így leginkább arra hívtuk fel a figyelmét a fiúknak, hogy úgy készüljenek, mintha a Matura Mihály birkózóversenyre érkeztek volna, és ha kell, akkor ebben a műfajban is kerekedjenek az ellenfél fölé. Azért az első félidőben játékban is jobbak voltunk, szép gólt lőttünk, voltak még kimaradt helyzeteink is, azután a második játékrészre visszább estünk, magunkra húztuk őket, és az ellenfél dicséretesen tette a dolgát, akkor kellett volna higgadtabb fejjel labdaszerzésből kontrát vezetni, amit eredményesen be is fejezünk. Ez nem sikerült ugyan, de így sem vagyunk elégedetlenek, mert az 1-0-ra is három pontot adnak.

 

Az őszi bajnoki címet így értékelte Urbán: "A forgatókönyv ugyanaz, a győzelemnek örülünk, élvezzék ki a játékosok, holnap pihenünk, keddtől pedig már a következő riválisra készülünk. Tudjuk, hogy most mindenki számára mi jelentjük a nagy kihívást és az ellenfelek a BVSC-t akarják megverni, nekünk pedig az a feladatunk, hogy szépen csendben tegyük a dolgunkat és tovább építgessük saját magunkat."

 

A csapat vasárnap a Tiszaújvárost fogadja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC