nb1.hu

Örömteli hírekről számolt be a kecskeméti futballista

Csapattársával készül.

Természetesen a kecskeméti játékosok is készülnek a folytatásra, a lila-fehér klub hivatalos weboldala ezúttal Peres Csabát kérdezte. A 23 esztendős futballista elmondta, párja gyermeket vár, így most a kisfiú szobáját próbálják berendezni. Emellett természetesen az edzésekre is időt szakít. A gyakorlatokat gyakran csapattársával, Polyák Kristóffal végzi el.
 
"A napok nagy része abból áll, hogy a feleségemmel berendezzük a hamarosan érkező kisfiunk szobáját. Emellett, illetve az edzések mellett nincs időm igazán másra most, ha belefér, akkor a kedvenc hobbimmal, a számítógépes játékokkal foglalkozom. Nemrég ráadásul kiskutyáink születtek, akik 0-24-ben igénylik a figyelmet. A jelenleg kialakult helyzetből próbálom a maximumot kihozni, akár az edzéseken, akár az élet más területén. Már klubon belül is csak tesóknak becéznek minket Polyák Kristóffal, egyrész mert hasonlítunk, másrészt mert tényleg jó barátok vagyunk. A napi edzéseket sokszor most is együtt végezzük" – fogalmazott Peres.
 

Létszámemelés: érvek mellette, érvek ellene – ELEMZÉS – NB1.hu

 

Peres Csaba ebben a szezonban 520 percet kapott a bizonyításra az NB III-ban. A kecskeméti együttes jelenleg a 11. helyen áll az NB III Közép csoportjában. A gárda 2020-ban eddig két bajnokit játszott, a Monor 2-1-re győzte le a Kecskemétet, míg az Iváncsa elleni összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC