Olyat tett a kispesti edző, amit nem szokott - reakció - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Olyat tett a kispesti edző, amit nem szokott - reakció

Bíró Ádám - 2021. April 22. Thursday 19:50
Remekelt a 15 éves tehetség is.
Kép forrása: honvedfc.hu
Az nb3.hu-n szerdán már olvashattak arról, hogy a Honvéd második csapata a Körösladány otthonában 4-2-es győzelmet aratott. A meccsen a körösladányiak szerezték meg a vezetést a 13. percben, de a szünetig fordítottak a kispestiek (1-2). Szántó találatával a 82. percben 2-3-ra módosult az eredmény, de az utolsó szót László mondta ki a hosszabbításban.
 

Gólgazdag meccsen hengerelt a Honvéd

 

Simon Miklós az értékelésében elmondta, nem igazán szokott játékosokat kiemelni, de ezen most változtatott.
 
"Nagyon nehéz mérkőzés volt, amit magunknak még nehezebbé tettünk azzal, hogy egy figyelmetlenségünkből az ellenfél vezetést szerezhetett, és játszhatta saját játékát. Ha lenne olyan szabály, hogy egy-két meccset ki lehet húzni a bajnokságból, ez biztos közte lett volna. De ennek ellenére büszke vagyok a srácokra, mert a győzelem mellett olyan férfias elemeket vonultattak fel a játékukban, amely a felnőttfutballhoz elengedhetetlen. Nem szoktam játékosokat külön kiemelni, de most három nevet szeretnék megemlíteni. Az egyik az a Szabó Tibi, aki néhány hete még 15 éves volt, most pedig a védelem közepén nagyon komoly teljesítményt nyújtott. A másik Török Kevin, aki hetek óta minden mérkőzés minden percét a pályán tölti és vezére a hátsó alakzatunknak. Illetve László Dávid, mert ő ezúttal is László Dávid volt" - fogalmazott a Honvéd edzője.
 
A Honvéd jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán. 
 
NB III., KÖZÉP CSOPORT, 27. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Körösladányi MSK–Budapest Honvéd II 2–4 (1–2)
Körösladány, Körösladányi Sportpálya. V.: Menzik László (Szabó F., Molnár L.)
Gólszerző: Zelenyánszki (13.), Szántó (82.), ill. László D. (30., 92.), Németh B. (45.), Kovács D. (75.)
Körösladány: Ivcevic – Ruzsa, Szabó V., Szabó Á., Knyihár (Burai, 67.), Zelenyánszki, Czirok (Kisari, 72.), Szántó, Mácsai, Talpalló, Pusztai. Vezetőedző: Fodor Sándor.
Honvéd: Dúzs – Sani (Lukács D., a szünetben), Török K., Szabó T., Feledy (Kocsis D., a szünetben) – Zvara, Kovács D., Banó-Szabó (Benczenleitner, 71.) – László D., Kerezsi (Eördögh, 64.), Németh B. (Erdélyi, 57.). Vezetőedző: Simon Miklós.
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!