Öldöklő harc az aranyért: remek döntést hozott a listavezető - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Öldöklő harc az aranyért: remek döntést hozott a listavezető

Bíró Ádám - 2019. June 01. Saturday 11:29
Két csapat reménykedik az első helyben.
Vasárnap pont kerül az NB III 2018/19-es szezonjának a végére. Egyedül a Keleti csoportban nem dőlt még el az, hogy melyik csapat lesz a bajnok. A listavezető Szolnok fórja csak egy pont a Jászberénnyel szemben, így Huszák Géza legénysége is bizakodhat.
 
A szolnokiak a hétvégén a Sajóbábony csapatát fogadják. A sajóbábonyiaktól nemrég négy pontot vont le az MLSZ, a döntés pedig végzetesnek bizonyult, hiszen a gárda így biztosan búcsúzik a harmadosztálytól. Csábi József ennek ellenére nem számít sétagaloppra a hétvégén, a korábban a magyar válogatottat is dirigáló szakember szerint a szurkolókra is nagy szükségük lesz.
 
"A Sajóbábony jobb csapat annál, mint amit a tabellán elfoglalt helyezése mutat, ezért nem is nézzük le ellenfelünket. Szükségünk lesz a közönség támogatására is, remélem, minél többen kijönnek majd, mert lehet, épp ez a lökés kell ahhoz, hogy be tudjunk rúgni egy gólt" - nyilatkozta a Szolnok mestere a szoljon.hu-nak. 
 
A szolnoki drukkerek egyébként a vezetőség döntésének értelmében ingyen tekinthetik meg a sorsdöntő összecsapást.
 

null

null

A Jászberény sorsa nem a saját kezében van, de Huszák Géza tanítványai a Sényő legyőzése mellett bíznak a szolnoki pontvesztésben is.
 
"A Sényő masszív gárda, bárkire veszélyes tud lenni, főleg hazai pályán. Megpróbálunk belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba, végül is a remény hal meg utoljára. Remélem, a csapat mozgósítani tudja utolsó energiatartalékait, és győzelemmel távozunk majd" - fogalmazott Huszák Géza. 
 
Mindkét találkozó vasárnap 17.30-kor kezdődik.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!