nb1.hu

Nyugati front – harc a bentmaradásért

Viszonylag magasan is tarthatnak még a kieséstől.

Egyre közeledik a bajnokság vége, és ahogy arról már írtunk, egyre szorosabbá válik a csata a bajnoki címért a csoportokban, de legalább akkora háború zajlik a tabellák másik végén is. Már csak kilenc forduló van hátra, hogy a csapatok kiharcolják a jövő évi NB III-as tagságot. 
 
A Nyugat csoportban egész meglepően alakul a kiesés elől menekülők helyzete is, a csoportot torony magasan vezető Ajkáéhoz hasonlóan, ugyanis itt még a 8. helyezett Ménfőcsanakról is elképzelhető, hogy visszazuhan a kieső zónába, mindössze 5 pont a különbség köztük és a Dunaharaszti között (26 és 21 pontot gyűjtöttek). Így látható igazán milyen apró különbségek vannak az alsóházban.
 
Természetesen a Pénzügyőrnek így sem lesz egyszerű dolga, ha bent akar maradni, jelenleg négy ponttal állnak a még bentmaradó helyen tanyázó Csepel mögött (21 és 17 pont). Viszont még találkoznak egy halom akár még ki is eshető csapattal, ilyen például a 10. Sárvár, a 9. BKV Előre és a 8. Ménfőcsanak is, de közvetlen előttük álló Mol Vidi, a Csepel (13.) és az Andráshida (12.) is lesz még ellenfelük. Igaz maradék három meccsükön az élmezőnyből kapnak ellenfelet, az Érd, a Kerület, és a Komárom is az útjukban áll, de belátható, hogy nem valószínű, hogy ezek a meccsek döntenek majd sorsukról, a többin kell minél több egységet gyűjteniük. A csapat egyébként négy meccse veretlen, igaz így is csak 6 ponttal lettek gazdagabbak.
 
A Vidi tartalékjai már a következő fordulóban nagy lépést tehetnek a bentmaradás felé, ha hazai környezetben legyőzik az előttük álló Dunaharasztit, viszont a rákövetkező fordulóban az eddig egyetlen vereséget elszenvedő Ajka lesz az ellenfelük. Emellett a Puskás Akadémia tartalékjai is nagy falat lehet számukra, és a Pápa és a Nagykanizsa is okozhat számukra kellemetlen perceket. Az viszont kijelenthető ezen meccsek egyikén pontot kell szerezniük, ha bent akarnak maradni, hiszen a Sárvár, a THSE és a Pénzügyőr kivételével nem játszanak a mezőny végén lévő csapattal.
 
A Dunaharasztinak messze a legnagyobb esélye van az összes NB III-as sereghajtó közül arra, hogy jövőre is a harmadosztályban indulhasson, hiszen gyakorlatilag nem választja el pont a bentmaradást jelentő helytől, és még közvetlen riválisával a Csepellel is találkozik. Emellett, ahogy az előbb is megjegyeztük már azzal nagy lépést tehetnek, ha legyőzik a Vidi II-t. Ráadásul három meccsen, a Kerület, az Ajka és az Érd ellen találkoznak csak igazán nagy csapattal. Hiszen a BKV, az Andráshida, a Ménfőcsanak és a THSE is beérhető távolságra van számukra. Az is jó előjel lehet számukra, hogy legutóbb a Nagykanizsát is legyőzték, az egyetlen csapatot, mely az Ajkát meg tudta verni. 
 
Keleten és a Közép csoportban is óriási harc folyik minden pontért.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC