Nyílt sisakkal Eger ellen - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Nyílt sisakkal Eger ellen

Juhász Gergely - 2019. augusztus 22. csütörtök 18:54
Felfedték a dossziét.
Kép forrása: Füzesgyarmat
Füzesgyarmatra látogat az Eger csapata ezen a hétvégén az NB III 4. fordulójában.
 
Mind a két csapat 3-3 ponttal áll a bajnokságban, ám egy bizonyos titkos fegyver a hazai felé billentheti a mérleg nyelvét.
 
Ez a fegyver pedig nem más, mint Vígh Ferenc a füzesgyarmatiak asszisztensedzője, aki tavaly még a vendégek vezetőedzője volt.
 
Ez a tény nagy előnyt jelenthet a hazaiak számára, ám Egerben jelentősen kicserélődött a játékoskeret, így nem alapozhatnk csak erre.
 
Vígh így nyilatkozott a klub honlapjának:
 
,,A nyáron alapos változások történtek Egerben is, tíz új játékos érkezett hozzájuk, teljesen más felfogásban készültek, mint az átlag csapatok. Igaz mindez az eddigi eredményességben nem látszik, de azért ahogy az EMSTK ellen is igazolták, tudnak meglepetést is okozni. Több felállási formációt alkalmaztak a bajnokság eddigi menete során. Előszeretettel alkalmazzák az egész pályás letámadást, vélhetően ennek tulajdonítható, hogy viszonylag sok gólt kapnak, mert túlságosan is előretolják csapatukat. Arra számítunk, hogy ellenünk is felvállalják a nyílt sisakos játékot, ami kedvezhet nekünk, mert megnyílhatnak a támadóink előtt a területek."
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 01. 29. 05:51

Szerdai foci: folytatódnak az angol, olasz és spanyol kupameccsek

Manchesteri derbi a ligakupában.
2020. 01. 28. 22:21

Hosszabbíthat Dzsudzsák Balázs

Megkapta az ajánlatot.
2020. 01. 28. 20:39

Megvannak az idei első fegyelmi határozatok

Ülésezett az MLSZ Fegyelmi bizottsága.
2020. 01. 28. 20:26

Pokolból a mennyországba: ínséges időszakot zárt le a Fradi védője

Hosszú idő után tért vissza a pályára.
2020. 01. 28. 12:39

Ketten távoznak Ajkáról

Hivatalos bejelentés.
2020. 01. 28. 09:52

2 centi híján 2 méter a Haladás új igazolása

Kettő távozót is bejelentettek.
2020. 01. 28. 13:56

Eger: távozók és érkezők

Hivatalos bejelentés.
2020. 01. 28. 12:59

Kecskemét: szerencsétlen sérülés

Ártalmatlan szituáció volt.
2020. 01. 28. 17:25

Élő közvetítés a 22. Magyar Aranylabda-gáláról

Közönségtalálkozó, a legjobb magyar edző és a legjobb NB I-es játékos a vendégünk.
2020. 01. 28. 17:03

Ferencvárosi graffitik az elmúlt évekből - videó

A művészet sem áll messze a szurkolói szubkultúráról.
2020. 01. 28. 09:28

Megvan Mátyus János legújabb segítője

Hivatalos bejelentést tett a Haladás.
2020. 01. 28. 08:16

Kölcsönben folytatja a Szpari fiatal tehetsége

Hivatalos bejelentés.
2020. 01. 28. 12:52

Győzelemmel mutatkozott be a Dabas új edzője

Volt élvonalbeliek is játszottak a hazaiaknál.
2020. 01. 28. 10:15

A megszűnő Ózdtól érkezett a Nyugati-csoport listavezetőjének első igazolása

Kezdőként mutatkozott be a hétvégén.
2020. 01. 28. 16:31

Máris eltiltották a Kisvárda újoncát

45 percet töltött a pályán a 45-ös.
2020. 01. 28. 15:50

Marco Rossi meglátogatta a Fradit - képek

A szövetségi kapitány tovább folytatja a hagyományát.
2020. 01. 28. 13:49

Szalai Ádám egyszer hazatéhet az NB I-be

A válogatottról is beszélt a támadó.
2020. 01. 28. 12:55

Az MTK-s recept: támadóból védő, gól sarkazással is

És és föld a különbség – Bese Barnabás.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Füzesgyarmat40
2DEAC38
3Ceglédi VSE31
4Sényő-Carnifex FC30
5ESMTK30
6Jászberényi FC29
7Termálfürdő Tiszaújváros27
8BSE25
9Putnok FC22
10Eger SE20
11Tállya KSE19
12Gyöngyösi AK19
13DVSC II15
14Ózdi Kohász SC11
15FC Hatvan9
16DVTK II8
TABELLA - KÖZÉP
1PMFC44
2Szentlőrinc SE40
3Monor32
4Iváncsa KSE31
5HR-Rent Kozármisleny27
6Dunaújváros24
7Rákosmente KSK22
8Dabas-Gyón FC22
9Budapest Honvéd-MFA II21
10FC Dabas20
11Kecskeméti TE19
12Szekszárdi UFC18
13THSE-Szabadkikötő15
14Taksony SE GP Solar14
15Kelen SC11
16Dunaharaszti MTK9
TABELLA - NYUGAT
1Érdi VSE39
2III. Ker TVE35
3Lipót Pékség SE33
4Pápai Perutz FC29
5Ménfőcsanak ESK28
6FC Nagykanizsa26
7Komárom VSE23
8Credobus Mosonmagyaróvár22
9Bicskei TC21
10VLS Veszprém20
11BKV Előre20
12Puskás Akadémia FC II18
13Sárvár FC18
14MOL Fehérvár FC II16
15Hévíz SK12
16Greenplan Balatonlelle SE10
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!