nb1.hu

Nyilatkozott a Fradi új edzője, ezért verte a Vasas a Kaposvárt

Nem kertelt a Vidi trénere, nagy pofont kapott az MTK.

A FRADI KÖZLEMÉNYE:
 
"Pontosan egy hét múlva, 2022. július 31-én, vasárnap 11.00-tól az MTK Budapest II ellen kezdi meg szereplését az NB III Közép csoportjának 2022/2023-as szezonjában a Ferencváros tartalékcsapata, az FTC II. Együttesünk életében több változás is történt a nyáron, a legfontosabb, hogy az új szezontól már Korolovszky Gábor látja el a vezetőedzői teendőket. Őt kérdeztük.
 
– A rajt előtt öt héttel, július elején kezdtük meg a felkészülést. Az első hét tesztekkel és orvosi vizsgálatokkal indult, később az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban készültünk, de egy hetet Bükön is tudtunk gyakorolni – kezdte a korábbi hatszoros magyar válogatott játékos, Korolovszky Gábor, aki az utóbbi években az FTC utánpótláscsapatainál tevékenykedett. – Bükön remek körülmények között dolgozhattunk, minden igényt kielégített a helyünk, sokat edzettünk, gyakoroltunk. Noha nem voltak ismeretlenek számomra a srácok, emellett az ismerkedésre is szakítottunk időt, hiszen csak most vettem át a csapatot.
 
A felkészülési időszak még nem ért véget. Az FTC II korábban a szlovák másodosztályban érdekelt FC Petrzalka, a magyar másodosztályban szereplő Soroksár és Békéscsaba, valamint a harmadosztályú BKV Előre ellen vívott edzőmeccset, az utolsó, szintén harmadik ligás BVSC elleni felkészülési találkozó azonban még hátravan, azt vasárnap este rendezik. A keret sem végleges még: a nyári mérkőzéseken például „visszajátszóként” élvonalbeli csapatunk több tagja, Marquinhos, Muhamed Besic, Lisztes Krisztián és Rasmus Thelander is feltűnt az FTC II-ben, emellett hetek óta tartalékjainkkal készül Zseljko Gavrics és Gera Dániel is.
 
– Biztosan lesz még olyan a szezon során, amikor az NB I-es csapatból kapunk játékosokat. Azoknak is szüksége lesz a meccskondícióra, akik sérülésből térnek vissza vagy csak kevesebb lehetőséget kapnak az élvonalban, erre pedig tökéletes a harmadosztály – folytatta Korolovszky Gábor. – Az utánpótlásunkból is többen felkerültek, érkeztek hozzánk az U19-es és az U17-es korosztályból is. A célunk, hogy a legtehetségesebb fiatalokat a jövőben is felhozzuk a tartalékcsapatba, a legjobbaknak pedig meg is adjuk a lehetőséget. Az NB III remek lehetőség számukra arra, hogy hozzászokjanak a felnőtt futballhoz közelítő szinthez.
 
Két éve, azaz a tartalékcsapat indulása óta megkerülhetetlen tagja az FTC II-nek Leandro de Almeida, aki mióta felhagyott a profi futballal, az NB III-ban szereplő csapatnak segít. Leo márciusban elmúlt 40 éves, ennek ellenére az új kiírásban is számíthat rá tartalékcsapatunk. Vajon csapatkapitányként is?
 
– Ez alapvetően Leo döntése – árulta el a vezetőedző. – Ő nem a karszalagtól lesz kapitány, a hozzáállása, a személyisége, a karaktere több mint példaértékű. Jó látni, ahogy megy a gyerekekkel, segíti őket, türelmes velük. Ha kevesebbet játszik, megkapja valaki más a szalagot, ettől függetlenül Leandro tudja, hogy milyen szinten számítunk rá, a társai pedig mennyire felnéznek rá.
 
A célokkal kapcsolatban Korolovszky Gábor elmondta, hogy az FTC II alapvető küldetése az, hogy lehetőséget adjon az ifjú tehetségeknek, ám mivel a Ferencváros tartalékcsapatáról van szó, ezért elvárásokat is megfogalmazott.
 
– A cél, hogy mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt, noha azzal is tisztában vagyunk, hogy az NB III Közép csoportjában is vannak feljutásra pályázó csapatok és olyan játékosok, akik másodosztályú, esetleg élvonalbeli tapasztalattal rendelkeznek. Szeretnénk úgy futballozni, hogy méltóak legyünk a Ferencvároshoz. Szeretném, ha mindenki büszke lenne arra, hogy ennél a klubnál dolgozhat és ennek tudatában mindent megtenne. Persze, azt sem bánom, ha ez eredménnyel is párosul – mondta a tréner.
 
A harmadosztályú bajnokság július 31-én rajtol, a tervek szerint 2023. május 21-ig, 38 fordulón át tart majd."
 
A VASAS BESZÁMOLÓJA:
 
"A Vasas FC II Vernes Richárd, Riesz Péter és Birtalan Botond találataival múlt hétvégén 3-1-re legyőzte a Szolnoki MÁV FC együttesét, ma pedig csapatunk lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is. Ellenfelünk ezúttal az a Kaposvári Rákóczi FC csapata volt, akik a tavalyi NB III-as sorozat Nyugati csoportjának 10. helyén végeztek. Játékosaink a 2022-23-as küzdelmek során bajnoki mérkőzésen nem fognak találkozni a Kaposvári Rákóczival, hiszen az együttes idén a harmadosztályú megmérettetés Nyugati csoportjában fog szerepelni. Ma délutáni ellenfelünk keretében több olyan labdarúgó is szerepelt, akik pályára léptek már az NB I-ben: Bíró Dominik, Borbély Ákos és Zvara Dávid is játszott pályafutása során a magyar első osztályban, Gál Mátyás pedig olyan játékos, aki korábban a Vasasban is megfordult, így a rutinos védekező középpályás ma ellenfélként játszott egykori klubja ellen. A Kaposvár mai meccse már a hatodik összecsapás volt a nyári felkészülési időszakban: az elmúlt hetek során legyőzték a Paks második csapatát és a Majosi SE-t, illetve vereséget szenvedtek a Kozármisleny ellen, a Dunaújvárossal – és ugyancsak a Paks második csapatával – pedig döntetlent játszottak.
 
Harmati Tamás vezetőedző a Horváth K. – Hosszú, Puskás, Enyedi, Huszár – Riesz, Farkas G., Szatmári – Vernes, Birtalan, Józsa kezdőnek szavazott bizalmat, a kaposváriak pedig a Ipacs – Borbély, Gál, Kocsis, Böndi – Ekker, Kálmán, Zvara, Horváth B. – Bíró, Pintér N. összeállításban léptek pályára. Csapatunkból Ménesi, Bebők, Nemes, Farkas B., Rab és Kovács D. vártak bevetésre, míg ellenfelünk kispadján Mikler, Heil, Országh, Pintér M., Kovács, Zólyomi, Grabarics, Mayer és Jánovszky várakozott. Keretünkből a mai meccsen Kovács Kristóf betegség miatt nem tudott pályára lépni, Wend Balázs és Kleisz Márk sérültek voltak, míg Nagy Bálint az U19-es korosztályban játszott felkészülési mérkőzést.
 
A Kaposvárra kilátogató szurkolók egy valódi NB III-as mérkőzést láthattak ma délután, ahol leginkább az erő dominált. Sok beadás, szögletek és kapu elé beívelt labdák jellemezték a találkozót, mely során döntően mi jöttünk ki jól a párharcokból. A kapunkat megőriztük gól nélkül, Birtalan Botond duplájával pedig 2-0-ra megnyertük a meccset.
 
Harmati Tamás vezetőedző értékelése a mérkőzést követően:
 
– Nem voltunk könnyű helyzetben az extrém hőség miatt, de próbáltuk ezt kizárni és csak a saját elvárásainkkal foglalkozni. A mérkőzés 70. percéig ez meg is valósult, az utolsó 20 percben azonban már látszott a csapaton a fáradtság. A játékosoknak viszont volt tartásuk, így egy védelmi hibát követően kétgólosra növeltük az előnyünket. Míg csapatunk a saját játékát próbálta építeni, és azt játszani, amit elterveztünk, addig ellenfelünk a direktebb futballt erőltette. A meccs bizonyos periódusaiban mi tudtunk érvényesülni, de voltak olyan időszakok, amikor a hazai együttes szorított be minket a kapunk elé. A mérkőzés egyik pozitívuma éppen az, hogy csapatunk ilyen helyzetben is gól nélkül zárta a mecccset és mindenki stabil teljesítményt tudott nyújtani.
 
Szurkolóinknak köszönjük, hogy csapatunkat a helyszínről buzdították! Folytatás július 27-én – szerdán – 10:30-tól Telkiben, ahol a Vasas FC II az U19-es magyar válogatott ellen lép pályára zárt kapuk mögött. Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!"
 
Kaposvári Rákóczi FC – Vasas FC II 0-2 (0-1)
felkészülési mérkőzés, Rákóczi Stadion, 100 néző
gólszerző: Birtalan Botond (34., 85.)
sárga lap: Böndi Ádám (31.), ill. Puskás Zsombor (57.)
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Borbély, Gál, Kocsis, Böndi – Ekker, Kálmán, Zvara, Horváth B. – Bíró, Pintér N.
cserék: Mikler, Heil, Országh, Pintér M., Kovács, Zólyomi, Grabarics, Mayer, Jánovszky. vezetőedző: Horváth Rudolf
Vasas FC II: Horváth K. – Hosszú, Puskás, Enyedi, Huszár – Riesz, Farkas G., Szatmári – Vernes, Birtalan, Józsa
cserék: Ménesi, Bebők, Nemes, Farkas B., Rab, Kovács D.. vezetőedző: Harmati Tamás
 
A VIDI INTERJÚJA:
 
"A Vidi II új vezetőedzőjével, Györök Tamással beszélgettünk a váratlanul jött lehetőségről és az NB III-as csapat célkitűzéseiről.
 
– A felkészülési időszak közepén vetted át a Vidi II irányítását, mennyire ért váratlanul a felkérés?
 
Nyilván váratlanul jött ez a lehetőség, de nem gondolkodtam sokat, hiszen mindenképp szerettem volna felnőtt csapatnál vezetőedzőként dolgozni, ezért is kezdtem el a PRO-licences tanfolyamot, amit jövő nyáron fogok befejezni. Korábban már négy évet dolgoztam NB I-es felnőtt csapatok mellett – Gyirmóton, Zalaegerszegen és legutóbb a Budapest Honvédnál – pályaedzőként, de mindig is az volt a célom, hogy vezetőedző legyek.
 
– Milyenek az első benyomásaid a Vidi fiatal NB III-as tartalékcsapatáról?
 
Nem csak itt a Vidinél, hanem a többi NB I-es tartalékcsapatnál is teljesen normális folyamat az, hogy minden évben szinte teljesen kicserélődik a keret. Az ifiből az NB III-ba felkerülő játékosoknak egy, maximum két évük van a tartalékcsapatban, utána tovább kell lépniük, akár magasabb, akár alacsonyabb szintre attól függően, hogy ki milyen képességekkel rendelkezik. Az első benyomásaim jók voltak, ráadásul jól ismerem az itteni szakmai munkát, hiszen szoros kapcsolatban voltam Fórián Zsolttal, aki akkoriban a Vidi utánpótlásának szakmai igazgatója volt és Simek Petivel is nagyon jó a kapcsolatom, aki szintén hosszabb ideje dolgozik a fehérvári utánpótlásban. Tisztában voltam azzal, hogy milyen képességű labdarúgók alkotják a Vidi II keretét és az elmúlt hetekben sikerült nagyjából az NB III-as mezőnyt is feltérképeznem. A játékosok hozzáállásával is elégedett vagyok.
 
– Nem kerültél idegen közegbe, hiszen itt nevelkedtél Székesfehérváron a Vidiben.
 
Így van, hetedik osztályos tanuló voltam, amikor Csákvárról ide kerültem, Simek Petiékkel laktam együtt koleszban, de a Vidi II korábbi vezetőedzőjével, Szalai Tomival is együtt edzettünk. Amikor beléptem most az utánpótlás központba, szinte csak ismerősökkel találkoztam. Játékosként két nagy sikert is átéltem a Vidivel, először amikor megnyertük a másodosztályú bajnokságot, majd amikor 2006-ban bronzérmesek és kupagyőztesek lettünk. Nagyon szép emlékeket őrzök a Vidiről, örülök, hogy visszavezetett ide az utam és immár a tartalékcsapat vezetőedzőjeként dolgozhatok a klubért.
 
– Milyen célokat fogalmaztál meg az előttünk álló szezonra?
 
A legfontosabb célunk az, hogy fiatal csapatunkkal kivívjuk a bennmaradást az NB III-ban. Emellett pedig minél több mérkőzést kell megnyernünk. Az sem lehet kérdés, hogy ezeknek a fiatal játékosoknak még nem állt meg a fejlődésük és a fejlesztésük sem. Az utánpótlás-vezetővel együttműködve az a célunk, hogy ezek a fiatal játékosok megkapják azt a képzést és fejlesztést, amire szükségük van ahhoz, hogy zökkenőmentesen tudjuk őket beépíteni a felnőtt futballba. Az is egyértelmű célom, hogy legalább egy játékost ki tudjunk nevelni a Vidi első csapatának – látom is az NB III-as együttes keretében erre a potenciált. Ugyanakkor az is fontos feladatunk lesz, hogy az NB I-es csapatot kiszolgáljuk. Előfordulhat, hogy sérülésből visszatérő játékosoknak kell játéklehetőséget biztosítanunk, vagy olyan labdarúgóknak, akik a bajnokság során kevesebb lehetőséget kapnak az első csapatban. De ez teljesen természetes, ez is fontos feladata egy NB I-es tartalékegyüttesnek.
 
– Mi az edzői filozófiád? A védekezésre vagy inkább a támadásra fogod helyezni a hangsúlyt?
 
A legfontosabb az, hogy nyerjünk, de ami számomra legalább ugyanennyire fontos az az, hogy "focizva" nyerjünk. Nem szeretnék bunkerfocit játszatni a csapatommal, hanem labdabirtokláson alapuló dinamikus, gólratörő játékot szeretnék viszontlátni a játékosoktól."
 
AZ MTK HÍRE:
 
"A Mosonmagyaróvár ellen zárta felkészülési mérkőzéseinek sorát az MTK Budapest II.
 
Ellenfelünk friss feljutónak számít az NB II-ben, így az ősz folyamán az első kerettel is megmérkőzik, ezt figyelembe véve nem meglepetés, hogy elsősorban a fehérmezesek alakítottak ki lehetőségeket. A 7. percben Szabó Richárd lőtt 28 méterről, lapos lövése elment a kapufa mellett, majd Tóth László kísérlete is, igaz, a kapu másik oldalán. Kisvártatva Velicskó kapusnak is közbe kellett avatkoznia, amikor Nagy Zoárd löketét tolta ki.
 
A 11. percben Merényi próbálkozott 17 méterről, kellemetlenül vágódó lövését Heinrich ütötte ki. Három percre rá Nagy Zoárd sarkazott a tizenhatoson belül Sajbán elé, aki 12 méterről a rövidet célozta, ám hálóőrünk a helyén volt.
 
A 22. percben szerezte meg a vezetést a Mosonmagyaróvár. Egy szögletet Szabó Richárd vágott a bal alsóba (1-0). Fél óra játék után pedig már 2-0 volt az állás, amikor tetszetős hazai háromszögelés végén Nagy Zoárd Szalka elé tálalt, aki közelről a kapuba passzolt.
 
Szünet után aztán sikerült a szépítés: Vasváritól került a labda Törőcsik elé, aki 20 méterről szép gólt rúgott a kapu jobb oldalába (2-1).
 
A Mosonmagyaróvár ezt követően rákapcsolt és sorra alakította ki a helyzeteket. Az 52. minutumban Nagy Kevin 16 méteres, bal külsős lövését hárította Velicskó, aztán Boros fejelt fölé, majd Szalka bombázott fölé 15 méterről, később Illés nem találta el a kaput fejjel az ötösről. A 64. percben viszont már megtört a jég, Boros 18 méteres, lapos kísérletét az egyébként remekül védő Velicskó nem fogta meg, a kipattanóra pedig Illés érkezett, higgadtan átpörgette hálóőrünk fölött és a kapuba helyezett (3-1).
 
A hazaiak nem álltak le és a 67. percben Nagy Kevin próbálkozott 20 méterről – Velicskó lábbal mentett -, másodpercekkel később pedig ismét Nagy kínálta meg kapusunkat jobbról, aztán Végh Bence erővel, balról, ám nem tudtak túljárni portásunk eszén.
 
A hajrában aztán még egyszer betalált a Mosonmagyaróvár. Egy beadást követően egyszer már hárítania kellett Velicskónak és amíg ő a földön volt, a labda Boros elé került, aki 17 méterről, higgadtan a bal felsőbe csavart (4-1).
 
Az MTK Budapest II számára ez volt az utolsó nyári felkészülési mérkőzés, a jövő hét végén már a Ferencvárosi TC II ellen lép pályára Horváth Dávid vezetőedző csapata."
 
Lipóti Edzőtábor, felkészülési mérkőzés
Wittmann Antal Park, Mosonmagyaróvár
CREDOBUS Mosonmagyaróvár – MTK Budapest II 4-1
Gólszerzők: Szabó R. (22.), Szalka (30.), Illés (64.), Boros (89.) illetve Törőcsik (50.)
CREDOBUS Mosonmagyaróvár: Heinrich (Slakta, 62.) – Gáncs (Jasarevic, 62.), Czingráber, Papp Sz. (Simita, 62.), Szabó R., Horváth K. (Nagy K., 46.) – Tóth L. (Múcska, 62.), Végh B. – Sajbán (Illés, 46.) – Nagy Z. (Boros, 46.), Szalka
MTK Budapest II: Velicskó – Bene (Varga D., 70.), Dóra, Matviiv, Merényi – Szőke – Radchenko (Lépő, 70.), Rimóczi (Almomani, 42.) – Juhász L., Törőcsik, Vasvári (Bán, 70.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC