Nyert a Nyíregyháza Miskolcon, vasárnapi eredmények - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Nyert a Nyíregyháza Miskolcon, vasárnapi eredmények

Göbölyös András - 2016. May 15. Sunday 19:57
Magyarország - Kikapott a Fradi, nyert a Nyíregyháza, nyolcig jutott a Rákosmente.
Kép forrása: Infocegléd

Igazi futballünnep volt Miskolcon, ahol közel 3000 néző előtt nyert a Nyíregyháza a diósgyőri tartalékok ellen. Kikapott a Ferencváros, és már csak három pont az előnye Nyugaton.

Szakadó eső, és mély talaj várta a csapatokat a derbin. A Szpari busza kis késéssel érkezett meg, több alkalommal is elterelték a rendőrök. Fergeteges hangulat fogadta az együtteseket, több mint kétszáz Szpari szurkoló is elkísérte a csapatot. Közel háromezren látogattak ki a találkozóra - írja a nyíregyházi klub honlapja a meccsbeszámolójában.

 

Az első lehetőség a hazaiak előtt adódott, Ternován lőtt mellé a harmadik percben. A találkozó eleje nem hozott nagy helyzetet egyik oldalon sem, kiegyenlített volt a játék. Negyedóra után sem változott a helyzet, mindkét együttes stabilan védekezett, és már a középpályán igyekezett megszűrni a támadásokat.

 

A 24. percben Törtei ívelt be szélről veszélyesen, a megpattanó labda alig ment mellé, az asszisztens viszont közben lest is jelzett. Átvette az irányítást a Szpari, és az első nagy helyzetet is kihagyta, Rezes balról tette középre a labdát, Pölöskey becsúszva mellé lőtt. A 30. percben Szokol ívelt középre, Rezes lövését fogta Egyed, a másik oldalon pedig Oláh próbálkozott messziről, fölé szállt a labdája. A hajrában Bacsa indult meg a bal oldalon, Rubus szögletre mentett, a sarokrúgás után Ovszijenko húzta le a labdát. Az első félidő nagy küzdelmet hozott, gól azonban nem esett.

 

A szünetben egyik szakvezető sem cserélt. Az első akciót a Szpari vezette, Rezes lőtt mellé 28 méterről. Az 51. percben Pálinkás váltotta az első félidőben rúgást kapó Ramost, majd egy szabálytalanság után Rakovic kapott sárga lapot. Az 56. percben nagy helyzet maradt ki, egy szöglet után Egyed ejtette majdnem saját kapujába a labdát, de a gólvonalról kivágták a védők. Majd egy szép akciót vezetett a Nyíregyháza, de Pálinkás beadása nem volt pontos a végén. Egyre több lehetősége volt a Spartacusnak, egy szöglet után Szokol lövését hárította Egyed, majd a kontra végén épp Szokol szabálytalankodott, aki sárgát kapott a 63. percben. Újabb kimaradt lehetőség, ezúttal Pölöskey passzolt Rezeshez, aki az oldalhálóba lőtt 16-méterről. Tíz perccel később egy veszélyes szögletet ütött ki a hazai kapus, továbbra sem született gól. Pálinkás is megpróbálta, lövése mellé ment. A 77. percben Zoran Kostic ívelte középre a labdát, Pölöskey Péter pedig a hosszú felső sarokba fejelt (0-1).

 

A gól után őrizte előnyét a Szpari, bár a DVTK próbált akciókat vezetni. Az eredmény nem változott, a Nyíregyháza megnyerte a derbit.

 

 

Nyugati-csoport

16.30 Puskás Akadémia II.-Győri ETO 1-2

17.30 Mosonmagyaróvár-Ferencváros II. 1-0

17.30 BKV Előre-Videoton II. 4-1

17.30 Csepel-MTK II. 1-2

 

Közép-csoport

17.30 Hódmezővásárhely-Kozármisleny 0-1

17.30 Paks II.-Szekszárd 1-0

17.30 Bölcske-SZEOL -

17.30 Békéscsaba II.-Dunaharaszti 3-3

 

Keleti-csoport

11.00 Újpest II.-Putnok elm.

17.30 Somos-Cegléd 0-2

17.30 Diósgyőr II.-Nyíregyháza 0-1

17.30 Rákosmente-Debrecen II. 8-2

LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 08. 14. 18:24

DVTK: akadémista kapott szerződést

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 14. 16:49

Rajtol az NB I: az 1. forduló legfontosabb tudnivalói

Örök, felcsúti és borsodi rangadó is lesz.
2020. 08. 14. 16:07

Irán: távozik a magyar válogatott játékos

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 14. 15:26

Lehullt a lepe a Fradi kamionról - KÉPEK, VIDEÓ

Balatonon indul az országjárás.
2020. 08. 14. 18:44

Siófok: jótékonysági licit, nemes felajánlás

Nem akármilyen ereklye kerül kalapács alá.
2020. 08. 14. 15:22

Támadót igazolt az ETO

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 14. 18:56

Putnok: belső védő érkezett

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 14. 17:39

Kecskemét: előadáson járt a csapat

Nem volt sok idő az ünneplésre.
2020. 08. 14. 15:17

Portugáliából igazolt brazil játékost a Vidi

Hivatalos bejelentés.
2020. 08. 14. 14:44

BL, El: rangadót játszik a Honvéd ellenfele, favorit a Vidi riválisa - KITEKINTŐ

A Fradi vetélytársa is jó eséllyel pályázik a győzelemre.
2020. 08. 14. 14:54

Gyógyíthatatlan betegség: 21 évesen visszavonult a magyar futballista

Nyáron igazolt új csapatához.
2020. 08. 13. 12:52

Ajka: a Magyar Kupa-győztes játékos üzent a szurkolóknak

NB I-es rutinnal is rendelkezik.
2020. 08. 14. 15:26

Szép nézőszám, 18 éves debütáló - Bognár István sem tudott segíteni - REAKCIÓ

Remekelt a bajnokesélyes.
2020. 08. 13. 09:57

Csoda: újra edzhet a magyar futballista, akit 11-szer élesztettek újra

Két és fél éve történt a szörnyű jelenet.
2020. 08. 14. 14:31

MTK-FTC-vel indul az NB I: kettőzött erő és a Dortmund-Schalke - ELŐZETES

Örökrangadóval kezdődik az új idény.
2020. 08. 13. 12:18

Novothny nem volt elégedett az azerbajdzsáni ajánlattal

Részletekre derült fény.
2020. 08. 13. 11:59

Ismét kölcsönadták a Vidinél is megforduló játékost

Fehérváron nem jött ki neki a lépés.
2020. 08. 13. 11:35

Bemutatta új csapata a Honvédtól távozó futballistát

Pechesen alakult a kispesti időszaka.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1Tiszakécskei LC9
2Ceglédi VSE9
3Jászberényi FC7
4BVSC-Zugló7
5Termálfürdő Tiszaújváros7
6Sényő-Carnifex FC6
7Eger SE6
8Tiszafüredi VSE6
9Putnok FC4
10Sajóbábonyi VSE4
11SBTC Kft.4
12Kisvárda Master Good II.3
13Füzesgyarmati SK3
14Tállya KSE3
15BSE2
16DVTK II.2
17FC Hatvan1
18DVSC II.1
19Gyöngyösi AK0
20Mezőkövesd Zsóry FC II.0
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE7
2FC Dabas7
3Ferencvárosi TC II.7
4Kecskeméti TE6
5Hódmezővásárhelyi FC6
6Szekszárdi UFC6
7ESMTK6
8Rákosmente FC6
9Körösladányi MSK5
10Monor5
11Taksony SE4
12Újpest FC II.4
13Dabas-Gyón FC3
14HR-Rent Kozármisleny3
15Paksi FC II.2
16Budapest Honvéd-MFA II.2
17Vác FC1
18Majosi SE1
19Dunaújváros0
20Szegedi VSE0
TABELLA - NYUGAT
1III. Ker. TVE9
2Érdi VSE7
3FC Nagykanizsa7
4Credobus Mosonmagyaróvár7
5VLS Veszprém7
6Komárom VSE6
7Tatabányai SC6
8Pápai Perutz FC6
9Lipót Pékség SE5
10Puskás Akadémia FC II.4
11MOL Fehérvár FC II.3
12THSE-Szabadkikötő3
13Bicskei TC3
14Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő2
15ZTE FC II.2
16Nagyatádi FC1
17BKV Előre1
18Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak1
19SC Sopron1
20Balatonfüredi FC1
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!