nb1.hu

„Nem igazság” – Beszólt az Újpestnek a salgótarjáni vezetőedző

Budapest – Élvonalbeli futballistákkal kaptak ki a lilák

Vasárnap a Salgótarjántól szenvedett 1-0-s vereséget a vendéglátó Újpest FC II a labdarúgó NB III Keleti csoportjának 30. játéknapján. A győztes gólt Lukács Raymond érte el a 35. percben. A mérkőzést követően Bari Jenő, a vendégek trénere azt mondta: szinte NB I-es csapatot vertek.

„Kellemetlenül meglepett minket az Újpest a jegyzőkönyv láttán, több olyan játékost is bevetett az ellenfél, aki a szombati első osztályú bajnokijukon szerepet kapott, úgyhogy azt is mondhatjuk, NB I-es csapat ellen nyertünk. Nem akarok senkit sem megbántani, de nem tartom igazságos dolognak, hogy némelyek ellen ilyen erősen állnak fel, másokkal szemben pedig a fiókcsapatot küldik ki a pályára, így nagyon beleszólnak lényeges kérdésekbe” – nyilatkozta a salgótarjániak vezetőedzője.

Beszámoló a 30. forduló vasárnap délelőtti mérkőzéseiről – NB3.hu

Beszámoló a 30. forduló vasárnap délelőtti mérkőzéseiről

A Szusza Ferenc Stadionban délelőtt 11-kor (!) kezdődő összecsapás nagyját egyébként emberhátrányban játszották a nyolc NB I-es játékossal felálló, sereghajtó fővárosiak, miután a mostani idényben 28 OTP Bank Liga-meccsre nevezett, ám a tartalékcsapatba is rendre visszajátszó Pávkovics Bence egyértelmű gólhelyzetben buktatta ellenfelét. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC