nb1.hu

Nem hibázott Újpesten az éllovas, két 0-6 és egy 7-0 – eredmények, tabellák

A Mosonmagyaróvár is parádézott. FRISSÍTVE!

 

Az NB III 22. fordulóját rendezték vasárnap.

 

Nyugaton a listavezető Mosonmagyaróvár és a második helyezett BVSC-Zugló is simán, fölényesen győzött, miközben a Veszprém pontot veszített Felcsúton, így kissé leszakadt a bajnoki címért folytatott harcban. Hazai pályán remekelt az ETO Akadémia, idegenben győzött a MOL Fehérvár II., ikszelt a Kaposvár.

 

A Közép csoportban a listavezető Kozármisleny és a Dunaújváros döntetlent játszott egymással, de a harmadik Makó nem tudta kihasználni ezt, hiszen három góllal verte őket a Paks II., míg az Iváncsa kiütötte a Gerjent. Győzött a Fradi II. és az MTK II. is, kikapott a Honvéd II., valamint Csank János együttese, a Vác is. 

 

Keleten a Hajdúszoboszló 6-0-ra verte a Tállyát, míg a listavezető Kazincbarcika Újpesten növelte az előnyét, hiszen a nagy kihívó BKV Előre botlott a sereghajtó Törökszentmiklós otthonában. A DEAC-nak döntetlenre futotta Hidasnémetiben, az Eger legyőzte a Salgótarjánt.

 

Keleti csoport:
 

Debreceni VSC II–Békéscsaba II 1-1
Diósgyőri VTK II–Kisvárda II 2-4
Újpest II–Kazincbarcika 1-3
Tállya–Hajdúszoboszló 0-6
Sényő–Tiszaújváros 0-0
Salgótarjáni BTC–Eger SE 0-1
Törökszentmiklós–BKV Előre 2-1
Hidasnémeti–Debreceni EAC 1-1
Putnok VSE–Jászberényi FC 2-0
Tiszafüred–Füzesgyarmat 1-1

 

A tabella a linkre kattintva érhető el.

 

Közép csoport:
 

Paks II–Makó 3-0
Dabas-Gyón–Balassagyarmat 0-1
Iváncsa–Gerjen 7-0
MTK II–ESMTK 2-1
Rákosmente FC–Ferencvárosi TC II 0-2
Szekszárdi UFC–Honvéd II 4-3
Hódmezővásárhely–FC Dabas 1-0
Mohács–Cegléd 0-1
Vác–Monor 1-2
Kozármisleny–Dunaújváros PASE 1-1

 

A tabella a linkre kattintva érhető el.
 

 

Nyugati csoport:
 

Puskás Akadémia II–Veszprém FC 1-1
Zalaegerszegi TE FC–II Érdi VSE 2-0
Gyirmót FC Győr II–BVSC-Zugló 0-6
Győri ETO II–Andráshida 4-0
Gárdony–Mol Fehérvár FC II 0-2
Mosonmagyaróvári TE–Nagykanizsa 5-2
Kelen SC–Kaposvári Rákóczi FC 2-2
Pápai Perutz FC–Tatabánya 3-1
SC Sopron–Balatonfüred 1-2
Bicske–Komárom VSE 1-1

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC