nb1.hu

Nem elégedett a játékosai teljesítményével Török László

,,Már nincs pótvizsga!"

Vasárnap rendezik az NB III 14. fordulóját, az FC Hatvan Ceglédre látogat.
 
A Cegléd a bajnoki cím egyik esélyese a Keleti csoportban, bár az elmúlt időben kissé visszaestek. 24 pontot gyűjtöttek eddig a bajnokságban, ezzel az ötödik helyet birtokolják. Az előző fordulóban ikszeltek a Jászberénnyel, amely csapat az egyik közvetlen riválisuk, így rájuk férne egy önbizalomnövelő győzelem.
 
A Hatvan nem annyira acélos, mint a leendő ellenfelük, a kiesés réme fenyegeti a csapatot. Eddig csak 11 pontot kapartak össze a bajnokságban, ez a 14., egyben kieső helyre elegendő csak. Győzelmi kényszerben vannak, ez nem kérdés, de nagyon nehéz dolguk lesz.
 
Török László így nyilatkozott a mérkőzés előtt:
 
“Már korábban is szót ejtettem róla és most is azt tudom megismételni, hogy az eltelt időszakban mindenki kiállított egy bizonyítványt magáról. Elmondtam a fiúknak a héten, hogy még 4 forduló van hátra az őszi szezonból, ezeken a meccseken sokat lehet javítani a bizonyítványon, de aki ezeken megbukik, annak már nincs pótvizsga! Katona Roland és Mundi Zoltán még sérüléssel bajlódik a hosszú ideig maródi Simon Mátyás-Ács Ádám duó mellett.”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC