nb1.hu

NB III-as klubnál kötött ki a fehérváriaktól távozó fiatal játékos

A tanulásra is összpontosít majd az ifjú futballista.

Kertész Tamás megszerzése után Mezei Balázs érkezését jelentette be a DEAC. A 19 esztendős játékos az előző szezonban a MOL Vidi U19-es csapatában futballozott. Íme a cívisvárosiak közleménye a transzferről:

"A Debreceni Egyetem csapatához igazolt Mezei Balázs. A 19 esztendős játékos számára nem lesz idegen a város, hiszen korábban a DVSC utánpótlásában pallérozódott. Mezei az előző idényben a MOL Vidi U19-es gárdájában futballozott. A fiatal labdarúgó a sport mellett a tanulásra is próbál összpontosítani.

Mezei Balázs is a DEAC alakulatát erősíti a következő szezonban. A tehetséges futballistának nem lesz idegen Debrecen, hiszen a városban látta meg a napvilágot, valamint 2015 és 2018 között a Lokiban nevelkedett.
 

„Az előző idényben nem kaptam sok lehetőséget a Vidiben, bízom benne, hogy a DEAC-nál több sanszom lesz a bizonyításra. Fehérváron az utánpótlás-válogatott Zeke Márió volt a posztriválisom, őt nem tudtam kiszorítani. Annak ellenére, hogy kevés időt töltöttem a pályán, hasznos volt a fehérvári kitérő, mivel a jó edzéseknek köszönhetően előre tudtam lépni. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Kondás Elemér lesz a DEAC edzője, hiszen nála lesz lehetőségem a fejlődésre. Több egykori csapattársam is a keret tagja, de a többiek is jól fogadtak, úgy gondolom, nem lesz gond a beilleszkedéssel. A foci mellett a tanulást sem hanyagolom el. Ősztől a Debreceni Egyetem hallgatója leszek, a sportszervezői szakot fogom megkezdeni” – nyilatkozta Mezei.
 
Új futballistánk a hátsó alakzat szélén lehet a DEAC erőssége. Ezzel a pozícióval a Lokiban ismerkedett meg Mezei, aki már abszolút otthonosan mozog balbekként.
 
„Pályafutásom elején szélső támadóként vetettek be, majd a DVSC-ben kipróbáltak középső védőként. A védelem tengelyében nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, amit szerettem volna. A DVSC portugál trénerei találták ki, hogy legyek balhátvéd. Nagyon tetszik ez a poszt, mivel a támadásokat is tudom segíteni a felfutásaimmal. Gyors játékosnak tartom magam, a beadásaim is veszélyesek és ballábas vagyok, ami szintén az erősségemnek számít” – fogalmazott Mezei Balázs."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC