nb1.hu

NB I-es csapattal meccselt a Jászberény

Jászberény - Nem is játszottak rosszul.

 

Amint azt vezetőedzőnk, Arany László korábban jelezte, a hét közepén az NB I-es Mezőkövesd otthonában lép pályára csapatunk felkészülési meccsen – idézzük a jaszberenyifc.hu-t.

"Ugyan 2-1-es vereséget szenvedtünk az élvonalbeli gárdától, de úgy gondolom, a célunkat elértük" – vélekedett a látottakról Arany László. – Szemre is tetszetősen futballoztunk, szervezettek voltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, azaz úgy tűnik, sikerült átlendülnünk az éllovas elleni súlyos vereség okozta lelki gáton. Remélem ugyan ezt ez a hozzáállást, ugyan ezt a formát sikerül átmentenünk vasárnapra, az MTK II elleni bajnoki mérkőzésre, s akkor kiszörülhetjük a Monor elleni csorbát.

A jelek szerint csapatunk tagjai a tét nélküli meccseken képesek a magasabb osztályban szereplő gárdák ellen is – a felkészülés alatt a Cegléd vagy a Szolnok, most a Mezőkövesd a bizonyíték rá – jó teljesítményt nyújtani. Amennyiben sikerülne a tét okozta súlyt “levenni” a vállakról, ugrásszerűen javulhatna bajnoki eredményességünk. Csapatunk vasárnap 11 órakor, az MTK II ellen lép pályára a Csepeli-stadionban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC