MTK: parádés győzelmet értékelt Kanta József - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

MTK: parádés győzelmet értékelt Kanta József

NB3.hu - 2021. July 12. Monday 11:13
Van, amiből nem enged!
Kép forrása: mtkbudapest.hu

 

AZ MTK KÖZLEMÉNYE:

 

"Második csapatunk vezetőedzője értékelt a Kozármisleny elleni 3-0-s győzelem után.

 

Ahogy beszámoltunk róla, NB III-as csapatunk szombaton magabiztos, 3-0-s sikert aratott a velünk egy bajnokságban és csoportban szereplő HR-Rent Kozármisleny ellen a Lantos Mihály Sportközpontban. A találkozó után Kanta József vezetőedző értékelte a látottakat.

 

- A győzelem mindig jó érzés, de ahogy a múlt heti vereség után is azt mondtam, hogy a felkészülés ezen szakaszában nem az eredmény a fontos, ez most is így van. Sokkal többet jelentett nekem, hogy viszontláttam azokat a dolgokat, amikről a héten beszéltünk, amikről videóztunk, nagyon jól reagáltak a srácok ezekre. A második félidőben három fiatal játékost is megnéztünk, akik fél órányi lehetőséget kaptak, nagyon tetszett az ő hozzáállásuk és játékuk is. Bátrak voltak, Vasvári Zoltán lőtt is két gólt, úgyhogy boldog vagyok, mert olyan dolgokat láttam a pályán, ami szeretném, hogy jellemezze a csapatunk játékát. Elindultunk egy úton, a srácok magasra tették maguknak a lécet, de a ma látott a hozzáállás alá nem fogom engedni őket.

 

Kanta József beszélt az előttünk álló időszak terveiről is.

 

- Jövő héten már két edzőmérkőzést játszunk, ezt így is terveztük, hogy a srácok minél többet tapasztalják meg mérkőzésszituációban, hogy mit kérünk tőlük. Próbáljuk növelni a terhelést is, bizonyos játékosok többet játszanak majd az egyik meccsen, más játékosok másik mérkőzésen, de az edzésekre is nagy hangsúlyt fektetünk."

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!