nb1.hu

MTK: elköszönt a vezetőedző a vereség után – reakció

Külső tényezőn múlt a csapat pontszerzése.

Vereséggel zárta az NB III. Közép csoport idényét az MTK második csapata, miután Dabason 2-1-re maradt alul. Kanta József együttese kiegyenlített mérkőzést játszott ellenfelével, azonban a hazaiak jobban sáfárkodtak az előttük adódó lehetőségekkel. A Dabas győzelmével a 12. helyen, míg az MTK II a 11. pozícióban zárta a szezont.

”Egészen más mérkőzés volt, mint az egy héttel ezelőtti. Azt a találkozót alaposan kiveséztük, most pedig olyan teljesítményt kaptam vissza, amit elvárok a játékosaimtól. Ezúttal a szerencse nem pártolt mellénk. Apróságokon múlt, több helyzetünk is volt, hogy megfordítsuk a mérkőzést. Elégedett vagyok a labdarúgóim hozzáállásával, összességében mi futballoztunk jobban – a Dabas pedig megnyerte a meccset. Sajnálom, hogy két pontrúgásnak köszönhetően elveszítettük a találkozót, ennél többet érdemeltünk volna, de sajnos a foci nem mindig kegyes. A végén, az öltözőben megköszöntem a srácoknak az egész éves attitűdöt és a stábomnak a munkát, mert úgy gondolom, remekül együtt tudtunk dolgozni az idény során. Jövőre más beosztásban leszek, de remélhetőleg a jelenlegi keretből minél többekkel találkozom majd az első csapatnál is” – nyilatkozta a klubhonlapnak Kanta József az MTK II vezetőedzője.

NB III Közép csoport, 38. forduló

FC Dabas – MTK Budapest II 2-1 (2-1)

Dabas,vezette: Sipos Katalin (Szkrajcsics, Majorné Nagy) Dabas

FC Dabas: Berta – Forgács, Márton, Pusztai (Erős, 46.), Domokos, Kovács P., Ágoston (Czili, 82.), Puskás Z. (Lévai, 70.), Kiss Á., Dudás, Hatvani (Molnár Z., 86.) Aszisztensedző: Kemenes György

MTK Budapest II: Paulovicz – Guth, Várkonyi, Fülöp, Owusu (Helembai, 76.) – Horváth A., Fördős (Radchenko, 64.) – Merényi (Osei, 64.), Kovács Máté, Kovács Mátyás – Balogh B. (Nyirenda, 84.) Vezetőedző: Kanta József

Gólszerzők: Kovács P. (8.), Domokos (43.), illetve Balogh B. (41.)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC