nb1.hu

Most már muszáj nyernie az élcsapatnak

Nincs lehetőség a hibára.

A Szentlőrinc SE már az őszt is két vereséggel zárta, igaz olyan előnyt építettek ki előtte, mely miatt így is az első helyen telelhettek. Azonban a tavasz sem kezdődött jól számukra előbb a Paks, majd a Honvéd tartalékjaival ikszeltek. Most már mindenképpen győzelmi kényszerben vannak, ugyanis egy pontra olvadt előnyük a Szeged-Grosics Akadémiával szemben.
 
Előző botlásaikat, először hazai pályán a tavasszal, a Kecskemét ellen javítanák.
 
– Szeretnénk az első hazai mérkőzésünkön megszerezni első tavaszi győzelmünket, ami nem lesz egyszerű a megerősített Kecskemétiek ellen, de ha továbbra is elsők szeretnénk maradni többet nem hibázhatunk – nyilatkozta Turi Zsolt vezetőedző a klub honlapjának.
 
A Kecskemét a Paks II elleni győzelmet követően érkezik majd az éllovashoz. Számukra is igen fontos lenne megszerezni a három pontot, amivel utolérhetnék az előttük álló Iváncsát és Kozármislenyt, valamint kissé lerázhatnák a PMFC-t és a Szekszárdot.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC