Mosonmagyaróvár: újabb megállapodások - részletek, reakciók - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Mosonmagyaróvár: újabb megállapodások - részletek, reakciók

Nagy Benjámin - 2021. August 13. Friday 19:06
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: mte1904.hu

 

A MOSONMAGYARÓVÁR KÖZLEMÉNYE:

 

"Pénteken Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke és dr. Nagy István, agrárminiszter, az MTE 1904 alelnöke a Kühne gyárba tett látogatást. Klubunkat már hosszú ideje támogatja az ország vezető buszgyártója, a Credobus-okat is készítő Kravtex-Kühne csoport. Az MTE 1904 elöljárói Krankovics Istvánnal a Kravtex-Kühne csoport tulajdonosával és Süli Csaba vezérigazgatóval találkoztak. Drescher Ottó beszámolt az elmúlt év eredményeiről és a következő időszak terveiről is.

 

A megbeszélés után a résztvevők egy gyárlátogatáson is részt vettek, ahol betekintést nyerhettek a Credobus-ok gyártási folyamataiba. Emellett egy újabb megállapodás is született a Credobus és az MTE 1904 között. Névadó szponzorunk mostantól nem csak a felnőtt csapatot támogatja, hanem az utánpótlást is. Ennek értelmében pedig az elkövetkező időszakban a megyei I. osztályban induló MTE B csapata és az összes utánpótlás együttes is Credobus Tehetségközpont néven fog versenyezni.

 

„Hálásak vagyunk, hogy tovább erősödik a kapcsolat az MTE 1904 és a Credobus között – mondta Drescher Ottó, az MTE 1904 elnöke. Óriási dolognak tartjuk, hogy immár öt éve dolgozunk közösen Magyarország vezető buszgyártójával, és azt is, hogy ez tovább folytatódik. Köszönettel tartozunk Krankovics Istvánnak és Süli Csabának, hogy a pandémia okozta nehéz helyzetben is segítették a munkánkat, és támogatták a klubot. Hálával tartozunk dr. Nagy Istvánnak is, aki komoly figyelmet fordít arra, hogy az MTE 1904 működése zavartalan legyen. Közel 500 gyermek napi szintű sportolását biztosítjuk, július óta pedig egyike vagyunk az ország  27 tehetségközpontjának. Nagy felelősségünk van abban, hogy jó sportolókat és jó embereket neveljünk, és hogy szakmailag a lehető legmagasabb szintet biztosítsuk az utánpótlásban nevelkedő labdarúgóinknak. Ennek a feladatnak sokkal könnyebb úgy megfelelni, ha ilyen támogatói háttérrel tudunk együtt dolgozni.”

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 02. 22:11

Felkészülés: szlovák ellenfelet vert a Mezőkövesd

Higgadt volt a kapu előtt Kuttor Attila együttese.
2022. 12. 02. 21:21

Magyar Kupa: mumusával találkozik az MTK - reakció

Kemény feladat előtt a női csapatok.
2022. 12. 02. 17:47

Superliga: magabiztos győzelmet arattak Varga Rolandék 

Kapaszkodik a Sepsi a tabellán. 
2022. 12. 02. 16:34

Kisvárda: megműtötték a magyar középpályást

Kiderült, mikor térhet vissza. 
2022. 12. 02. 20:13

DVTK-Haladás: Kuznyecov a szurkolókra is számít - reakció

Folytatnák a sorozatot.
2022. 12. 02. 12:52

Nyíregyháza: már nem Huszák Géza irányít

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 02. 19:14

Érd-Komárom: motiváltak a hazaiak - reakció

Revansot venne a Komárom.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 12. 02. 15:54

Vb: a Celtic is szerződtetné a Fradi kiszemeltjét

Skóciában is szívesen látnák a támadót.
2022. 12. 02. 14:01

Mezőkövesd: a Fraditól érkezett utánpótlás válogatott 

Hivatalos bejelentés.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 12. 02. 13:05

A-licenc: Huszti és Leandro is levizsgázott 

Tizennyolcan szereztek képesítést.
2022. 12. 02. 11:49

Könyv készült a Ferencváros edzőiről

Mindenki számára vonzó a zöld-fehérek kispadja.
2022. 12. 02. 11:19

Vidi: egyre biztosabb a bukaresti középpályás érkezése

Folynak a tárgyalások.
2022. 12. 02. 10:11

Honvéd: újra edzésbe állt a csapat - képek

Sikeresebb tavaszi szereplés a cél.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!