nb1.hu

Mór: megvan az új vezetőedző

Tetemes, de nem ledolgozhatatlan az együttes hátránya a tabellán.

 
Az NB III Nyugati csoport 19. helyén álló Móri SE, hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a tavaszi szezontól új tréner irányítja az együttest. 
 
 
 
ÍME, A MÓRIAK BEJELENTÉSE:
 
“Bozai Attila az NB3-as csapat új vezetőedzője!
 
Mint ismeretes az utolsó őszi fordulókban már megbízott edzőként Németh Bálint irányított, a tavaszi szezonra a felkészülést viszont a megyében jól ismert, korábban Iváncsán és Siófokon asszisztens edzőként dolgozó, és ott sikereket elérő Bozai Attila vezetésével végzi a felnőtt csapat!
 
Felkészülési mérkőzéseken pályára léptünk a Tatabánya csapata ellen (2:3), majd a Pereg SE (6:1) nagyobb arányú győzelem, pár nappal később a Sárbogárd ellen (2:1), Sárosd csapata ellen (2:0), másnap az Abda SE ellen a Mór II-vel közös csapattal kiállva (2:3), legutóbb pedig a régi megyei rivális, mostanság a harmadosztály élcsapata Iváncsa ellen (0:2) játszottunk gyakorló mérkőzést! A keretben történtek változások, ezekről is hamarosan beszámolunk!
 
A bajnoki rajt is közeleg, 02.12. Vasárnap 11:00-tól a MOL Fehérvár II csapatához látogatunk!
 
Bozai Attilát köszöntjük a móri kispadon, és sok sikert kívánunk neki a tavaszi hadjárathoz! 
 
Hajrá Mór!”
 
 
A Mór együttese az első tavaszi bajnokin a MOL Fehérvár II. ellen lép pályára idegenben. 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC