nb1.hu

MK: Bányász-rangadó! 100 éve játszottak először

Tatabánya – Villanyfényben meccselnek az ősi riválisok.

19 órától kerül sor a Tatabánya-Dorog mérkőzésre a Magyar Kupában. A dorogiak beharangozóját változtatás nélkül közöljük.

 

„Csapatunk a héten szerdán kezdi meg szereplését a Magyar Kupában. Az ellenfél az ősi rivális Tatabánya lesz. A megye két legpatinásabb csapatának mérkőzései mindig megkülönböztetett rangadóként voltak elkönyvelve.

 

A teljesség igénye nélkül 2 mérkőzést említenék meg a komoly hagyományokkal bíró két csapat rivalizálásai közül.

 

A legelső Dorog-Tatabánya meccset 1916-ban vívta a két alakulat, és a dorogiak 3-2-re győzték le a tőlük négy évvel idősebb klubalapítású, jó erőkből álló együttest.

 

A legutóbbi mérkőzést pedig 2016 tavaszán játszották az NB III. nyugati csoportjában, az eredmény 0:0 lett.

 

A két mérkőzés között pontosan 100 év telt el és ezalatt összesen 53 alkalommal küzdöttek meg egymás ellen tétmérkőzésen.

 

A két csapat egymás elleni összmérlege: 53 mérkőzés, 19 győzelem, 17 döntetlen, 17 vereség, 78-76-os gólarány a Dorog javára.

 

A Tatabánya ebben a szezonban az NB III. nyugati csoportjában szerepel és 7 forduló után a 14. helyen áll 1 győzelemmel, 3 döntetlennel és 3 vereséggel, nem túl jó formát mutatva.

 

Figyelembe véve a jelenlegi eredményeket és erőviszonyokat, jogosan mondhatjuk, hogy esélyesként utazunk a bányász városba. Ettől függetlenül maradjunk szerények és reálisak, mert egy rangadóra mindig jobban felszívják magukat a játékosok, ezért fontos, hogy nem szabad félvállról venni az ellenfelet.

 

A Magyar Kupában ebben a fordulóban egy mérkőzés dönt a továbblépésről – pontosabban a 64 közé jutásról – és még nincs visszavágó.

(Majd csak a legjobb 16 csapat között dől el oda-visszavágóval a továbbjutás.)”

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC