Mit történik Szűcs Lajossal? - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Mit történik Szűcs Lajossal?

Simon Zoltán - 2016. April 25. Monday 20:35
Budapest – Szakmai igazgató, kapusedző, kapus már volt, most megbízott edző.

Az egykori kiváló futballkapus ebben a szezonban több fronton is segíti az NB III Keleti csoportjában szereplő Rákosmente KSK-t. Szakmai igazgatóként és kapusedzőként érkezett a klubhoz, de azóta már a kapuban is állt, ráadásul a hét végén, az Újpest II otthonában megbízott edzőként debütált – 2-1-es győzelemmel. A Blikk interjúja.

 

- Álláshalmozónak állt?

– Tavaly megkeresett az RKSK, s örömmel jöttem a klubhoz szakmai igazgatónak, valamint általános kapusedzőnek, aki minden korosztály hálóőreivel foglalkozik. Ősszel végül a kapuban is játszottam néhány meccset. Most pedig azért kellett átvennem ideiglenesen a csapatot, mert Véber Györgytől elköszönt a klub, mivel nem tudta elérni a csapattal a kitűzött célt, vagyis a csoportban a harmadik helyet, amely a szezon végén akár feljutást is érhetett volna.

 

- Milyen érzés volt edzőként meccselni?

– Nyertünk, elégedett voltam a csapattal. Az elmúlt időszak eseményei után ez egy nagyon fontos siker volt, tavasszal először győztünk idegenben, ráadásul egy jó formában lévő Újpest otthonában. Azért a pályán könnyebb feladatom volt...

 

- Marad a csapat élén tavasszal?

– Elkezdtük tervezni a következő szezon keretét, trénert keresünk, volt már ez ügyben tárgyalásunk is egy kiszemelttel. Ha úgy alakul, végigviszem a szezont, ha nem, akkor átadom a kispadot, én amúgy is még edzőképző tanfolyamra járok. Az viszont nem valószínű, hogy a kapuba visszaállnék, Markek Tamás amúgy is remek formában véd.

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 13. 22:12

Újpest-ZTE: a 93. percben jött a dráma

Nagyot harcoltak az egerszegiek.
2022. 08. 13. 21:53

Fradi: külföldre igazol a gólvágó? - friss fejlemények

Zajlanak az egyeztetések.
2022. 08. 13. 21:10

Kecskemét-Mezőkövesd: Supka Attila keményen kritizált - reakciók

Szabó István köszönetet mondott.
2022. 08. 13. 20:34

Szoboszlait kiállították: reagált az edzője - videó

Az első félidő végén villant a piros.
2022. 08. 13. 18:50

Mumusával találkozik a Szeged, szerződéskötések a DVTK-nál

Szurkolóbarát döntést hozott az MTK, folytatódhat a Gyirmót jó sorozata.
2022. 08. 12. 18:47

DVTK: szerződéshosszabbítás után kölcsönadták a magyar tehetséget

A szlovák másodosztályban bizonyíthat.
2022. 08. 13. 20:49

Különleges meccs vár Horváth Ferencre, folytatódhat Urbánék jó sorozata

Rangadója lesz a Honvédnak, javíthatnak Aczél Zoltánék.
2022. 08. 12. 19:56

BVSC: Urbán Flórián alapelvei - reakció

Jól sikerült a szezonrajt.
2022. 08. 13. 19:50

Kecskemét-Mezőkövesd: sokba kerültek a kövesdi hibák

Tizenegyesből sem ment a gólszerzés.
2022. 08. 13. 16:20

DVSC-Vasas: amikor már nem a szurkolás és a foci a legfontosabb 

A pásztázó tekinteteink nem a pályára összpontosultak.
2022. 08. 12. 10:41

Egyelőre semmi nem lesz az új siófoki stadionból – részletek

Bejelentést tett a polgármester.
2022. 08. 11. 17:46

Súlyos betegség: megjárta a poklok poklát a gyirmóti játékos - reakció

Gyógyíthatlan betegség is felmerült.
2022. 08. 12. 10:54

Segít a Vidi, Horváth Ferencék célja a feljutás

A csapatot működtető gazdasági társaság vezetője nyilatkozott.
2022. 08. 11. 19:31

Veszprém: megvan az új "hazai" pálya - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 13. 14:39

Légiósaink: Ádám Martin és a 20 éves magyar támadó is remekelt

Vezeti a góllövőlistát a Halitól távozó játékos.
2022. 08. 13. 14:13

BL-csapathoz került a Fradi légiósa - reakció

Nem lesz idegen a közeg.
2022. 08. 13. 13:29

A fehérvári búcsúról és az ajánlatairól is beszélt Nikolics

Sok kérője volt a rutinos játékosnak.
2022. 08. 13. 12:15

Fradisták mérhetetlen gyűlölete a Vasas iránt: bűnszervezet a vád

16 éve ég bennük még jobban az örökös utálat.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló6
2Kisvárda Master Good II.6
3Putnok FC6
4BKV Előre6
5FC Hatvan4
6Aqua-General Hajdúszoboszló4
7DVTK II.3
8Facultas-Tiszafüredi VSE3
9DEAC3
10Körösladányi MSK3
11Pénzügyőr SE3
12DVSC II.3
13Füzesgyarmati SK3
14Vasas FC II.1
15Karcagi SE1
16Jászberényi FC1
17Sényő-Carnifex FC1
18Termálfürdő FC Tiszaújváros0
19Békéscsaba 1912 Előre II.0
20Eger SE0
TABELLA - KÖZÉP
1Hódmezővásárhelyi FC6
2Iváncsa KSE6
3Majosi SE6
4Dunaújváros4
5Budapest Honvéd-MFA II.4
6Makó FC4
7PTE-PEAC3
8Balassagyarmati VSE3
9Ferencvárosi TC II.3
10Szolnoki MÁV FC3
11Meton-FC Dabas SE3
12ESMTK3
13Szekszárdi UFC3
14Ceglédi VSE3
15Paksi FC II.2
16Bánk-Dalnoki LA1
17Monor0
18MTK Budapest II.0
19Újpest FC II.0
20Kecskeméti TE II.0
TABELLA - NYUGAT
1ETO Akadémia6
2Practical VLS Veszprém6
3Kelen SC6
4Érdi VSE6
5Gyirmót FC Győr II.4
6Puskás Akadémia FC II.4
7ZTE FC II.4
8Budaörs3
9MOL Fehérvár FC II.3
10Tatabányai SC3
11FC Nagykanizsa3
12Technoroll Teskánd KSE3
13Komárom VSE1
14Bicskei TC1
15III. Kerületi TVE1
16Móri SE1
17Zsámbéki SK1
18Csornai SE0
19Kaposvári Rákóczi FC0
20Balatonfüredi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!