Mindenkin átgázolt volna a Fradi legyőzője - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Mindenkin átgázolt volna a Fradi legyőzője

Simon Zoltán - 2016. October 24. Monday 08:22
Szigetszentmiklós – Továbbra is vezetik a miklósiak a tabellát.

Hétvégén 4-1-re verte meg a listavezető Szigetszentmiklós a Ferencvárost, a listavezető tudósítása következik.

 

„Csapatunk a múlt heti dunaújvárosi fiaskót követően ezúttal ismét hazai környezetben fogadta a tavalyi NB3-as bajnokot. Szinte semmi nem volt látható a fiúkon az 1 héttel ezelőtti vereséget követően. Rendkívül nagy elánnal, és nagyon pontosan kezdtük a mérkőzést. Már a 2. percben zörgött a háló. Egy jobb oldali szögletet fejelt a hosszúba a múlt héten öngólt vétő Rodenbücher István. Gyorsan sikerült jóvá tenni a hibát.

 

Továbbra is támadásban maradtunk amelynek gyorsan meglett – vagy megmaradt – az eredménye. Gólfelelősünk Mojzer György szerezte második gólunkat, önmaga 10. gólját egy szép egyéni akciót követően. Kapusunk Mikler Dani sem unatkozott, mert a Ferencváros fiataljai nem álltak be védekezni, és időnként el is jutottak a kapunkig. Védelmünk ezúttal hiba nélkül zárt, amikor pedig ők nem tudtak segíteni, akkor még ott volt Mikler is. A szünetre már 3 gólos előnnyel mehettünk, mert a félidő felénél az egyre jobb formába lendülő – de sajnos újra megsérülő – Varga Bence is lőtt egy hatalmas gólt.

 

A második félidőben változtatott az ezúttal Lipcsei Pétert – eltiltása miatt – nélkülöző Dejan Milovanovics. A sokat küzdő, de sok bajt nem okozó Popov Patrik és Szántó Gergő sem folytatta a játékot. Különösebben nem változott a játék képe. Továbbra is mi támadtunk, és nagyon sok ziccert hibáztunk el. Azt kell mondjuk, hogy ezúttal klasszis különbség volt a két csapat között. A javunkra!

 

A mérkőzés hajrájában Mojzer György még megerősítette a helyét a góllövőlista élén. Egy erőszakosan kiharcolt labdaszerzést követően egyedül oldotta meg a feladatát egy mintaszerű támadást befejezve. Ezzel már 11 gólnál tart, amely már megsüvegelendő teljesítmény. A meccs utolsó percében sikerült szépítenie a vendég zöldeknek. Egy középpályán megszerzett labdát Gera Dávid lőtt a jobb alsó sarokba 20 méterről. Ez már kicsit a könnyelműségünknek is köszönhető volt.

 

Egy szó, mint száz: A múlt heti vereséget nagyszerűen kijavítva sikerült legyőzni a bajnokság egyik legjobb csapatát.

 

Szerdán a Magyar Kupában, Bicskén folytatjuk!

 

Csurka Zoltán:Kicsit sajnálom a ferencvárosi fiatalokat, mert ma bárki jött volna velünk szembe, azon átgázoltunk volna. Egész héten érződött a társaságon, hogy alig várják, hogy bebizonyítsák a múlt heti mérkőzés csak egy kisiklás volt. Nagyon örülök, hogy ez sikerült és gratulálok az egész csapatnak. Dolgozunk tovább!”

LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!