Menetelt a kupában és bajnok lett, most az NB II-be igazolt - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Menetelt a kupában és bajnok lett, most az NB II-be igazolt

Simon Zoltán - 2019. January 28. Monday 18:24
Mislenyi bejelentés.
Íme, a Kozármisleny bejelentése:
 
"Beke Péter a tavaszi szezonban az NB II-ben 12. helyen álló Dorog együttesében folytatja pályafutását.
 
A 24 éves labdarúgó 2 teljes évet és 2 félévet töltött Kozármislenyben (82 alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzéseken), tagja volt az NB III-ban bajnoki címet szerző együttesünknek illetve az emlékezetes Magyar kupa menetelésnek is, majd a következő évben NB II-ben szereplő csapatunknak is.
 
Péter Kozármislenyi színekben 18 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.
 
Az NB II-ből történt kiesésünk után fél évig a Szeged-2011 NB II-es csapatában szerepelt, majd fél évig a PMFC gárdájával volt harcban a feljutásért.
 
Az őszi szezont Mislenyben töltötte, ahol 13 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett.
 
A Dorog megkeresése és az NB II-ben szereplés nyilván komoly motiváció egy labdarúgó számára, így érthető, hogy elfogadta a másodosztályú csapat ajánlatát!"
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!