nb1.hu

Menetelés és edzőváltás: az egykori NB I-es fellegvárak szereplése – ELEMZÉS

A pécsi drukkerek bizakodva várhatják a tavaszt.

Néhány éve még 16 csapat alkotta az élvonal mezőnyét. Még mindig nagy vita megy arról, hogy ez vagy a mostani lebonyolítási forma az ideálisabb. Az biztos, hogy a nagyobb létszámnak köszönhetően több városban is láthattak NB I-es meccseket a labdarúgás szerelmesei.
 
A harmadosztály mezőnyében több olyan együttes szerepel, amely korábban a legmagasabb osztályban is rajthoz állt. A Közép csoportot a Pécs vezeti, a Baranya megyei együttes parádés teljesítményt nyújtott az előző hónapokban. Vas László legénysége 17 meccséből 14-et megnyert, emellett két döntetlen és egy vereség teszi teljessé a mérleget. A PMFC-drukkerek bíznak benne, hogy szeretett csapatuk az új évben sem torpan meg, így a következő idényben már az NB II-ben szerepelhetnének a pécsiek. Persze a Szentlőrincet sem szabad lebecsülni, hiszen a második helyen tanyázó alakulat hátránya csupán négy pont. A pécsiek egyébként legutóbb a 2014/15-ös idényben mutathatták meg magukat az élvonalban.
 

null

null

Szintén ebben a csoportban érdekelt a Kecskemét, amely négy évvel ezelőtt ugyancsak az NB I-ben bizonyíthatta a rátermettségét. A lila-fehérek produkciója miatt a drukkerekben maradhatott hiányérzet, hiszen a "hírös városiak" a 11. helyen telelnek. A gyengébb szereplés miatt Zoran Kuntics vezetőedzővel a klub elöljárói szerződést bontottak. A kecskeméti gárda a legnagyobb sikerét 2011-ben könyvelhette el, ekkor a Magyar Kupát hódította el. 2015-ben a Kecskemétet a Pécshez hasonlóan a megyei bajnokságba sorolták vissza.
 

null

null

Dunaújvárosban is komoly hagyományai vannak a labdarúgásnak. A Fejér megyei egylet 2000-ben megszerezte a bajnoki címet az NB I-ben. A városnak jelenleg harmadosztályú egylete van. A Duna-partiak a Közép csoportban az ötödik pozíciót birtokolják, de egy huszáros tavasszal beérhetik a harmadik Monort, mivel a két csapat között öt egység a differencia.
 

null

null

Kalandozásunkat végül Pápán zárjuk. A Veszprém megyei település együttese 2004-ben mutatkozott be az élvonalban. A Lombard Pápa a 2014/15-ös szezonban az utolsó helyen végzett az NB I-ben, a csapat pedig megszűnt. Az alakulat jogutódja a Pápai Perutz FC, amely az NB III Nyugati csoportjában játszik idén. A pápaiak a negyedik helyen állnak 17 játéknapot követően, de a dobogó nincs elérhetetlen távolságban (négy pont a Lipót Pékség SE fórja). 
 
Rövid kitekintésünkből is kiderül, hogy a nagy visszaesések ellenére szerencsére a vidéki fellegvárakban még mindig fontos szerepet játszik a labdarúgás. És a drukkerek abban reménykednek, hogy kedvenceik előbb vagy utóbb újra a legmagasabb osztályban tehetik le a névjegyüket…
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC