nb1.hu

Menetel a Kecskemét: köszönet a szurkolóknak – REAKCIÓK

Szimpatikus nyilatkozat a másik oldalon is.

 

A KECSKEMÉT NB3.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

 

"A KTE HUFBAU a bajnokság tizedik fordulójában a fővárosba utazott, az ESMTK vendége volt csapatunk. A jó erőkből álló hazaiak ellen összességében magabiztos, domináns játékkal rukkoltunk elő, így ismét három ponttal gazdagodtunk.

 

Az első negyedórában inkább mezőnyben zajlott a játék, a csapatok ritkán jutottak el a kapuk elé, az első helyzet a 14. percben Károly előtt adódott, de közeli lövését Menczeles hatalmas bravúrral védte. Ezt követően Jakab futballozott nagyon aktívan, aki kétszer is tesztelte a hazai kapust, de Menczeles fogta lövéseit. A 30. percben Grünvald húzott meg egy nagyon szép cselt a tizenhatos bal csücskénél, lövése ezt követően a lécről vágódott fölé. A 33. percben a „Liza” előtt is adódott egy sansz, de Túri fejesét valahogy tisztázni tudtuk a vonalon. A félidő hajrájában Jakab újabb két alkalommal próbálkozott hiába Menczelessel szemben, aki a 44. percben egy ajtó-ablak ziccert is megfogott: Tóth vezethette kapura a labdát, de ebből sem sikerült gólt szerezni.

 

A második félidőt már álomszerűen kezdtük, Tóth kapott labdát a jobb oldalon, aki az érkező Károly elé passzolt, középpályásunk aztán egy jó csellel helyzetbe hozta magát és kilőtte a hosszú alsót (0-1). Az 58. percben akár meg is duplázhattuk volna az előnyt, Jakab beadását azonban fölé vágta öt méterről Tóth. A 67. percben Mészáros fogott meg nagyon magabiztosan egy fejest, majd támadásba lendültünk, melynek végén Puskás beadására Szalai József érkezett menetrendszerűen, és szépen csúsztatott a hosszúba (0-2). A második gól gyakorlatilag eldöntötte a végig kontrollunk alatt tartott mérkőzést, bár a 83. percben a kapufa is velünk volt, amikor Boda hatalmas bombája a lécet találta el. Ezzel együtt kapunk nem forgott veszélyben, az eredmény már nem változott.

 

ESMTK – KTE HUFBAU 0-2 (0-0)

NBIII. közép csoport, 10. forduló

ESMTK: Menczeles – Nagy, Lipcsei, Póti, Tóbiás, Slezák, Horváth (Komiszár 49.), Boda, Kovács (Fehér 55.), Soós (Lázár 71.), Túri.

KTE: Mészáros – Puskás, Gál (Szalai G. 83.), Kis, Grünvald – Vágó, Károly, Ludasi (Asztalos 75.) – Lukács (Szalai J. 46.), Tóth, Jakab.

Gól: Károly (53.), Szalai J. (69.)

 

Turi Zoltán (ESMTK): Gratulálok a Kecskemétnek, az összkép alapján megérdemelten vitték el a három pontot! Az első félidőben adódott két-három olyan lehetőségünk, amit gólra kellett volna váltanunk, akkor teljesen másként alakulhatott volna minden. A második félidőben jobb volt a Kecskemét, ezáltal megérdemelten nyertek.

Gombos Zsolt (KTE HUFBAU): Az első félidőben volt egy kis hiányérzetem, a jobb oldalunk nem működött elég hatékonyan, ettől függetlenül kapura lövéseink, helyzeteink voltak, a félidő végén egy igazán nagy ziccerünk is adódott. A szünetben egy kicsit változtattunk, de a legfontosabb az volt, hogy legyünk szervezettek. Ez megvolt, jól is védekeztünk, majd fordulás után rúgtunk két szép gólt. Ez egy nagyon nagy győzelem volt! Gratulálok az egész csapatnak, a stábnak, és nem utolsó sorban a szurkolóknak, hogy végig buzdították a csapatot!

 

A bajnokságban most szusszanásnyi szünet következik, szombaton 15:00-kor azonban kupameccs vár a KTE HUFBAU-ra a megye I-es Tihanyi FC vendégeként."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC