nb1.hu

Megye I-es csapat verte a listavezetőt, komoly kritika – reakció

Hatalmas szél is nehezítette a csapatok dolgát.

Kiválóan sikerült a Füzesgyarmat őszi szezonja. A csapat 37 pontot gyűjtött, ezzel vezeti az NB III Keleti csoportját. A listavezető gyarmatiak gőzerővel készülnek a tavaszi folytatásra, a csapat a megye I-es Hódmezővásárhellyel játszott felkészülési mérkőzést. A csapatok dolgát a hatalmas erejű szél is nehezítette. Az első félidőben a hódmezővásárhelyiek domináltak, a vendégek két helyzetüket is gólra váltották. 
 
A második játékrészben a Gyarmat Katona révén szépített. A meccs utolsó találatát a hódmezővásárhelyiek szerezték, a büntetőt még védte Ivicsevics, de a kipattanót belőtte Mohácsi.
 
A Füzesgyarmat a következő edzőmeccsét a MOL Fehérvár második alakulata ellen vívja. 
 
Boros Tibor a lefújás után bosszúsan értékelt:
 
"Az első félidőről nem tudok, a másodikról meg nem akarok sportszakmai véleményt formálni. Összességében ennek a mérkőzősnek semmi értelme nem volt a mi szemszögünkből" – fogalmazott a füzesgyarmati szakmai koordinátor.
 
Szűcs Róbert szerint a fiatal játékosai is bizonyítani tudtak:
 
"Nagyon fegyelmezetten játszottunk a nagy szélben. Az első félidőben letámadtuk a hazaiakat, a szünet után pedig a fiataljaink bizonyították, hogy lehet rájuk számítani" – nyilatkozta a hódmezővásárhelyi tréner.
 
Füzesgyarmati SK–Hódmezővásárhelyi FC 1–3 (0–2)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Füzesgyarmat, 30 néző. Vezette: Barta.
Füzesgyarmat: Ivicsevics – Achim Á., Barna, Vincze, Benkő-Bíró, Pataki – Fülöp, Katona Gy., Máriusz, Székely – Cigan. Játszott még: Toca, Fejes, Deák, Erdős-Balizs, Borbély, Kis Sz. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.
Gólszerző: Katona Gy. (60.), ill. Bódai (13.), Koncz A. (30.), Mohácsi (69.).
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC