nb1.hu

Megóvták a kispestiek meccsét: az ellenfél közleménye

Fontos kérdéseket tisztáztak.

Az nb3.hu-n már csütörtökön olvashattak arról, hogy az Iváncsa megóvta a Budapest Honvéd II elleni mérkőzést, mivel a fővárosiaknál Keresztes Noel személyében olyan játékos szerepelt, aki nem töltötte be a 16. életévét. Az MLSZ igazat adott az iváncsaiaknak, így a pályán elért 0-0-s végeredmény helyett az Iváncsa 3-0-s különbséggel kapta meg a három pontot.
 

Megóvták a kispestiek meccsét: döntött az MLSZ

 

 
Az ügy komoly vitákat generált a futballszurkolók körében. Az Iváncsa a Facebook oldalán a következő közleménnyel próbált tiszta vizet önteni a pohárba:
 
"Tisztelt szurkolók, Tisztelt sportbarátok!
 
Az NB3-as bajnokság Közép-csoportjának nyitó fordulójában, a Budapest-Honvéd II elleni bajnoki mérkőzésünkön a hazaiak egyik fiatal játékosa életkora, illetve az MLSZ versenyszabályzata alapján jogosulatlanul szerepelt.
 
A két klub a találkozó után a zöld asztalnál megvitatta a helyzetet, valamint azt, hogy az MLSZ szabályzatának eleget téve a vendég csapat megóvja a találkozót.
Amennyiben ezt nem az Iváncsa KSE teszi meg, a szövetség is megtette volna. Utóbbi esetben további büntetőpontokat is levonhattak volna a BP.-Honvédtól, amit a hazaiak szerettek volna elkerülni, ezt pedig jelezték felénk.
 
Szeretnénk ez úton is jelezni, hogy a sportszerűtlenség legkisebb szándéka sem vezényelt bennünket! Továbbá, egy fiatal és szimpatikus csapat ellen a pályán elért döntetlennel pusztán a kimaradt lehetőségeink miatt marad hiányérzetünk.
 
Tisztelettel: Az Iváncsa KSE vezetősége"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC