Meglepő döntés: elköszöntek az ezüstérmes edzőjétől - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Meglepő döntés: elköszöntek az ezüstérmes edzőjétől

Bíró Ádám - 2019. June 21. Friday 10:05
Új célt tűztek ki a vezetők.
A Jászberényt csupán egy hajszál választotta el a bajnoki címtől, de a csapat "csak" második lett a Szolnok mögött az NB III Keleti csoportjában. A következő szezonban nem lesznek ilyen komoly célok a csapatnál, ahol a Huszák Géza vezette szakmai stábtól elköszöntek. Huszáktól a stafétát Német Gyula veszi át. Dr. Gottdiener Lajos azt is elmondta, hogy a gárda jóval kisebb költségvetésből gazdálkodhat. 
 

null

null

"Az új szezonnak lényegesebb kisebb költségvetéssel vágunk neki, s emiatt játékoskeretünk és szakmai stábunk is átalakul. A célunk ezúttal nem a feljutás kiharcolása lesz, hanem egy új fiatal csapat kialakítása. Úgy gondoltuk, ennek a munkának az irányítását a saját utánpótlásunkból kinövő edzőgeneráció kezébe adjuk. Huszák Gézának, Lukácsi Antalnak és Rézsó Péternek köszönettel tartozunk eddigi munkájukért, barátságban váltunk el tőlük. A nyári felkészülést már az U19-es csapatunkkal bajnoki címet szerzett Német Gyula irányításával kezdi meg csapatunk. Segítője az U15-ös gyerekekkel bronzérmes Lukácsi Lóránt lesz, míg a kapusedzői teendőket Juhász Tibor látja el. Az erőnléti edző továbbra is Panyi Csaba marad" - fogalmazott a klubelnök a csapat hivatalos weboldalának.
 
Német Gyula korábban játékosként is erősítette a Jászberényt, az NB II-ben egykoron gólkirályi címet is szerzett.
 
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
TABELLA - KÖZÉP
TABELLA - NYUGAT
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!