nb1.hu

Meghosszabbította a bajnokcsapat az edzője szerződését

Hivatalos bejelentés.

Meghosszabbította szerződését az NB III. Keleti csoportot toronymagasan megnyerő Kolorcity Kazincbarcika SC vezetőedzője Varga Attila.

ÍME, A KLUB KÖZLEMÉNYE:

"Varga Attila és stábja egy remek szezont tudhat maga mögött, hiszen a kitűzött cél megvalósításában nem igazán adódtak nehézségeink. Csapatunk az NB3-as bajnokság harmincharmadik fordulóját követően már a bajnoki címnek örülhetett, huszonkilenc győzelemmel, három döntetlennel és csupán egy vereséggel tizennyolc pontos előnnyel vívtuk ki a feljutást. A Kolorcity Kazincbarcika SC remek mutatójához az is hozzátartozik, hogy a 2021/2022-es idényben szerzett száz gólja mellett ellenfeleink csak húsz alkalommal tudták bevenni kapunkat”.

Vezetőedzőnk a szerződéshosszabbításról a következőeket nyilatkozta:
"Fantasztikus bajnoki szezonunk volt és igazán megérdemelte a csapat az elért eredményeket mert az első meccstől meggyőzőbbek és hatékonyabbak voltunk mint az ellenfeleink! Jól kezdtük a bajnokságot, de csak a nyolcadik forduló hozta meg az áttörést, azóta végig vezetve a ligát győzelmi kényszerben játszottunk, amiben voltak persze nehezebb periódusok is, de a bajnoki szereplés mellett a kupában is versenyben voltunk és keményen harcoltunk! Úgy gondolom megérdemelten lettünk bajnokok és bízok abban, hogy csapatommal az NB2-ben is bizonyítani tudunk!"

A Kazincbarcika két fordulóval a bajnokság vége előtt 16 pont előnnyel vezet a második helyezett Debreceni EAC előtt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC