Megfiatalított kerettel bizonyítana a Jászberény - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Megfiatalított kerettel bizonyítana a Jászberény

Vállaji Márk - 2020. March 06. Friday 15:37
Ha a vezetőedző fanatizmusa átragad fiatal játékosaira, nem lesz probléma tavasszal.
Kép forrása: jaszberenyifc/facebook
 
A harmadosztályban is véget ért a téli pihenő, így az élvonal, illetve a második liga után vasárnap folytatódik a NB III pontvadászata is.
 
Meglehetősen zaklatott felkészülésen van túl a Keleti-csoportban szereplő Jászberényi FC, hiszen ritkán látható módon fiatalodott meg a berényi keret, miközben meghatározó játékosok is távoztak a kék-fehérektől.
 
A együttes vezetőedzője, Német Gyula klubja honlapjának értékelte a korántsem ideális helyzetet Jászberényben:
 
"Tisztában voltunk vele, a keret drasztikus fiatalítása, átalakítása nem megy zökkenők nélkül, éppen ezért is kértem, hogy sok edzőmeccset játszhassunk. Az biztos, a sok sérülés nem könnyítette meg a dolgunkat, de így legalább valamennyi játékosom, a 15 éves Kurunczi Gabitól kezdve a korelnök Miski Zoliig mindenki megkapta a lehetőséget a bizonyításra. A keret több tagja is most először alapozott felnőtt kerettel, de egyikük sem okozott csalódást, idővel mindannyian felvették a ritmust."
 
Természetesen a kicserélődött játékosállománynak idő kell az összeszokásra, illetve Német munkamódszereinek megismerésére, a taktika elsajátítására, így nem csodálkozott rajta a szakember, hogy a felkészülési meccseken még nem sok sikerélmény érte az övéit.
 
"Nem bizonytalanítottak el a felkészülési meccsek eredményei sem, hiszen bár én mindig nyerni akarok, ezúttal a végső célt kellett néznem: kialakítani egy olyan csapatot, mely megállja a helyét az NB III-ban. Ehhez viszont folyamatosan cserélgetnem kellett, egyes játékosokat más, számukra idegenben poszton kellett kipróbálni. Hiszem, hogy az elvégzett munkának meg lesz a jutalma".
 
Szegény embert, még az ág is húzza, érezhették így a Jászberénynél, hiszen az utolsó felkészülési találkozókon, kis túlzással, többen hiányoztak sérülés miatt, mint akik a pályán szerepet kaptak...
 
"Igyekeztünk odafigyelni mindenkire, így aki egy kicsit is nem volt egészséges, nem kockáztattuk meg a szerepeltetését. Nem véletlen, hogy másfél hete játszottuk az utolsó meccsünket, így az apróbb sérülteknek volt idejük felépülni. A vállcsont-repedést szenvedett Borbás Martin, valamint a belázasodott Micskó Márk kivételével mindenki bevethető állapotban van".
 
A vezetőedző elmondta még, hogy az első tavaszi fordulóban Diósgyőrbe látogató csapatának nehéz lesz, a papíron gyengébb, 15. helyezett miskolciak ellen, hiszen egy második számú csapatnál sosem lehet tudni, kik alkotják a keretet, kik azok, akik esetleg a felnőttből "lejátszanak" az  NB III-as együttesbe.
 
"A jó rajt mindig fontos, átalakult, megfiatalított csapatunknak nagyon sokat számítana, ha sikerrel venné az első akadályt. Én bizakodva várom a tavaszi idényt, hiszem, hogy megőrizhetjük pozíciónkat a táblázaton".
 
Az biztos, hogy ha a fiatal edző fanatizmusát át tudja adni a fiataloknak, nem lesznek gondjai a Berénynek tavasszal.
 
"Ha játékosaim is úgy várják már az első bajnokit, olyan adrenalinbombával készülnek a diósgyőri nyitányra, mint én, akkor nem lesz problémánk".
 
A Jászberényi FC a Keleti-csoport 6. helyén telelt, 7 győzelem és 7 döntetlen mellett, mindössze 2-szer szenvedtek vereséget Szemere Balázsék.
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 09. 30. 22:28

Mezőkövesd-Paks: szembetűnő hibák, dicsért a Paks edzője - reakciók

Eredménykényszerben játszottak.
2022. 09. 30. 21:58

Mezőkövesd-Paks: villámrajt után feltámadás

Megszakadt a sorozat.
2022. 09. 30. 21:27

FTC: húzós a versenynaptár a világbajnokságig

Nyilatkozott a sportigazgató.
2022. 09. 30. 18:49

FTC: újra bekerült a csapat a világ legnépszerűbb videójátékába

A magyar szurkolók legnagyobb örömére.
2022. 09. 30. 13:38

ETO: kinevezték az új igazgatót

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 30. 11:30

Szeged: Diósgyőrben megmutatták

Milyen hatással lesz a szünet?
2022. 09. 30. 13:35

5 játékos kapott eltiltást

Ülésezett a Fegyelmi Bizottság.
2022. 09. 30. 11:21

Hatalmas kötény, pompás szabadrúgás, kiütötte a Csaba a DVSC-t - videó

A hajdúságiak gólja sem volt piskóta.
2022. 09. 30. 17:47

Horvátország: komoly elismerés érte Kleinheislert

Díjazták a teljesítményét.
2022. 09. 30. 16:59

Vasas-ZTE: közbeszólt a rendőrség

Fontos információk a szurkolóknak.
2022. 09. 29. 18:20

MTK: az egykori játékos gyúrónak állt - videó

Beleillik a koncepcióba.
2022. 09. 29. 10:58

Tovább menekül-e a Budafok Mátyus Jánossal?

Sűrű időszak következik.
2022. 09. 29. 20:14

21 meccs óta tart a Puskás Akadémia veretlenségi sorozata - reakció

Gólparádét tartottak a felcsútiak.
2022. 09. 29. 15:51

Edzőt tiltott el a Fegyelmi Bizottság

Ítéletek: 6 játékos érintett.
2022. 09. 30. 16:19

Böde bemutatkozott az NB III-as csapatban

Értékelt a vezetőedző.
2022. 09. 30. 14:54

15 éves focistáját gyászolja a budapesti klub

Nyugodjék békében!
2022. 09. 30. 14:22

MTVA: Bognár György visszatér!

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 30. 13:27

USA: magyar válogatott játékost is jelöltek a legértékesebb játékosnak

Mutatjuk a legszebb jeleneteket.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló28
2DEAC21
3Pénzügyőr SE21
4Putnok FC19
5Kisvárda Master Good II.18
6Körösladányi MSK18
7Aqua-General Hajdúszoboszló18
8Facultas-Tiszafüredi VSE17
9Füzesgyarmati SK17
10BKV Előre13
11Karcagi SE13
12DVSC II.13
13Eger SE13
14Vasas FC II.12
15FC Hatvan10
16DVTK II.9
17Sényő-Carnifex FC8
18Termálfürdő FC Tiszaújváros8
19Békéscsaba 1912 Előre II.6
20Jászberényi FC4
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE28
2Hódmezővásárhelyi FC25
3Dunaújváros24
4ESMTK23
5Majosi SE17
6Budapest Honvéd-MFA II.17
7Újpest FC II.15
8MTK Budapest II.13
9Balassagyarmati VSE13
10Szekszárdi UFC13
11Ceglédi VSE12
12Meton-FC Dabas SE12
13Paksi FC II.12
14Ferencvárosi TC II.11
15Makó FC11
16PTE-PEAC10
17Kecskeméti TE II.9
18Szolnoki MÁV FC6
19Bánk-Dalnoki LA4
20Monor1
TABELLA - NYUGAT
1Practical VLS Veszprém25
2Puskás Akadémia FC II.24
3Érdi VSE21
4Tatabányai SC21
5III. Kerületi TVE19
6FC Nagykanizsa19
7Komárom VSE15
8MOL Fehérvár FC II.15
9Kelen SC15
10Kaposvári Rákóczi FC13
11Budaörs13
12ETO Akadémia12
13Gyirmót FC Győr II.12
14Balatonfüredi FC11
15ZTE FC II.11
16Bicskei TC11
17Technoroll Teskánd KSE9
18Csornai SE8
19Móri SE5
20Zsámbéki SK1
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!