Még ólomlábakon az érdi játékosok - videó - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Még ólomlábakon az érdi játékosok - videó

Vállaji Márk - 2020. January 29. Wednesday 11:06
Több poszton is bevethető az újonnan igazolt.
Kép forrása: erdivse.hu
 
Január 13-án az NB III Nyugati-csoportjának éllovasa, az Érdi VSE is elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra, és Limperger Zsolt tanítványai már túl vannak az első edzőmeccsükön is.
 
Az érdiek néhány napos martfűi edzőtáborral, és napi három edzéssel kezdték az évet, így érthetően nem a legfrissebben állapotban fogadták a szintén NB III-as Dabas-Gyónt a felkészülési meccsen.
 
A mérkőzés első félidejében nem is esett gól, 0-0-lal fordultak a felek, hogy aztán a másodikban pár perc alatt eldöntse az Érd a találkozót.
 
Két baloldali akció után, előbb Kollega Krisztián beadására érkezett Balogh Ádám, majd néhány perccel később Merczel Vilmos tekert szépen a hosszúba, kialakítva ezzel a 2-0-s végeredményt.
 

 
Limperger Zsolt, az érdiek vezetőedzője a találkozó után mondta el, hogy játékosai fáradtan, "ólomlábakon" mozogtak, de ez az edzőtábor után teljesen érthető, és az edzőmérkőzés elérte célját.
 
Amit rendkívül sajnál az egykori Ferencváros-játékos Limperger, hogy mérkőzésen megint lett egy sérültjük és lassan már azért imádkoznak, hogy lehozzanak egy edzőmeccset vagy edzést sérülés nélkül.
 
Az amúgy is szűkös keretből (Németh Gábor Vince, Mojzer György, Kalmár Domonkos és Csala Dávidra is sérüléssel bajlódik) távozott a több játéklehetőség érdekében, Pintér Nikolasz, aki a BVSC-hez igazolt, Kónya Benjámin pedig a civil karrierjére összpontosít a jövőben és nem folytatja pályafutását.
 
Új játékosa is lesz a feljutásra vágyó csapatnak, hiszen a klub bejelentette Gál Szabolcs leigazolását, aki a megszűnt Ózdi Kohásztól érkezett.
A 27 éves védő elmondta, örül, hogy a próbajáték után a vezetőség úgy döntött, belefér a zöld-fehérek elképzeléseibe és számára nagy motiváció, hogy a bajnoki címért küzdő csapatban szerepelhet.
 
Belső, illetve baloldali védőként is számol Gálra Limperger, aki kiemelte, hogy az egy az egy elleni szituációkban is hasznos, jól passzoló játékossal erősödtek, de mindenképpen igazolnának még a márciusban kezdődő rajt előtt.
 
Az Érd pompás őszi szezon után, éllovasként várja az NB III tavaszi folytatását a Pápa ellen, és tavasszal nagy versenyfutás várható a bajnoki címért, a többi egykori élvonalbeli játékossal is bíró III. Kerületi TVE ellen.
 
Kollega Krisztánéknak jelenleg 4 pont az előnyük az óbudaiak előtt.
 
Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE–Dabas-Gyón FC 2–0 (0–0)
 
Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Csiszár, Gál Sz. – Pál Sz., Koós, Gera D., Melczer – Balogh Á., Kollega
 
Csereként pályára léptek: Borek (kapus), Pintér O., Ebedli
 
Gól: Balogh Á., Melczer
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 08. 11. 23:09

Légiósaink: Gyurcsó gólt szerzett, Szalai Ádám tizenegyest hibázott

Több magyar játékos is örülhetett.
2022. 08. 11. 22:49

Kisvárda-Molde: volt esély a csodára

Az első félidő remekül sikerült a Várdának.
2022. 08. 11. 22:10

Sérülés: mágneses rezonanciás vizsgálaton van túl Kalmár Zsolt

A legújabb fejlemények.
2022. 08. 11. 21:46

Újpest: elhunyt a klublegenda

56-szor szerepelt a magyar válogatottban.
2022. 08. 11. 17:46

Súlyos betegség: megjárta a poklok poklát a gyirmóti játékos - reakció

Gyógyíthatlan betegség is felmerült.
2022. 08. 11. 10:50

Hatszoros bajnokcsapat ütötte ki a Haladást - részletek

Akad "enyhítő körülmény" is.
2022. 08. 11. 19:31

Veszprém: megvan az új "hazai" pálya - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 11. 13:40

III. Kerület: rutinos játékos érkezett - reakciók

Hét év után váltott csapatot.
2022. 08. 11. 21:05

Magyar csapattársat kapott Nikolics Nemanja

Az 5-szörös magyar válogatott játékos is Törökországba igazolt.
2022. 08. 11. 20:49

Petrocub-Vidi: ismét remekelt a fehérváriak gólvágója

Dárdai is dicséretet érdemel.
2022. 08. 10. 18:15

Győr: a Honvédtól érkezett korosztályos válogatott védő

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 10. 12:46

Békéscsaba: változott a hétvégi meccs időpontja

A bajnokesélyeshez látogatnak.
2022. 08. 10. 18:39

Putnok-Sényő: döntőnek bizonyult a kiállítás - reakciók

Értékeltek a vezetőedzők.
2022. 08. 10. 13:17

Vasas: változott a DEAC elleni meccs időpontja

Indokolták a döntést.
2022. 08. 11. 20:04

Megtalálta új csapatát Nikolics Nemanja

Ismét külföldön futballozhat.
2022. 08. 11. 19:02

Újpest: szerződésbontás - részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 08. 11. 18:25

FTC: Oroszországban téma lett Csercseszov esetleges távozása

Többen is elmondták a véleményüket erről.
2022. 08. 11. 18:05

Magyar Kupa: súlyos büntetéseket osztott ki az MLSZ

A Mezőkövesd légiósát is eltiltották.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló6
2Kisvárda Master Good II.6
3Putnok FC6
4BKV Előre6
5FC Hatvan4
6Aqua-General Hajdúszoboszló4
7DVTK II.3
8Facultas-Tiszafüredi VSE3
9DEAC3
10Körösladányi MSK3
11Pénzügyőr SE3
12DVSC II.3
13Füzesgyarmati SK3
14Vasas FC II.1
15Karcagi SE1
16Jászberényi FC1
17Sényő-Carnifex FC1
18Termálfürdő FC Tiszaújváros0
19Békéscsaba 1912 Előre II.0
20Eger SE0
TABELLA - KÖZÉP
1Hódmezővásárhelyi FC6
2Iváncsa KSE6
3Majosi SE6
4Dunaújváros4
5Budapest Honvéd-MFA II.4
6Makó FC4
7PTE-PEAC3
8Balassagyarmati VSE3
9Ferencvárosi TC II.3
10Szolnoki MÁV FC3
11Meton-FC Dabas SE3
12ESMTK3
13Szekszárdi UFC3
14Ceglédi VSE3
15Paksi FC II.2
16Bánk-Dalnoki LA1
17Monor0
18MTK Budapest II.0
19Újpest FC II.0
20Kecskeméti TE II.0
TABELLA - NYUGAT
1ETO Akadémia6
2Practical VLS Veszprém6
3Kelen SC6
4Érdi VSE6
5Gyirmót FC Győr II.4
6Puskás Akadémia FC II.4
7ZTE FC II.4
8Budaörs3
9MOL Fehérvár FC II.3
10Tatabányai SC3
11FC Nagykanizsa3
12Technoroll Teskánd KSE3
13Komárom VSE1
14Bicskei TC1
15III. Kerületi TVE1
16Móri SE1
17Zsámbéki SK1
18Csornai SE0
19Kaposvári Rákóczi FC0
20Balatonfüredi FC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!