nb1.hu

Még nem dőlt el ki irányítja a Hévíz SK-t a következő szezonban

Hévíz - Lendvai távozásával egyelőre még üres a szakvezetői poszt Hévízen.

"A megyei bajnok Hévíz SK is nevezett, de ez nem volt kérdéses a fürdővárosik részéről. Ellenben jelenleg még keresik az új szakvezetőt, hiszen – mint megírtuk  – Lendvai Miklós nem hosszabbított a klubbal. Damina László, a Hévíz SK labdarúgó szakosztályának vezetője hértfői érdeklődésünkre elmondta: több szakemberrel tárgyalnak, s a hét közepén talán már megnevezhetik azt az edzőt, aki átveszi a csapat irányítását.

– Mindenképpen olyan edzőt szeretnénk, aki a klub filozófiájával azonosul. Nem csak zalai szakemberek vannak képben, de mi azt szeretnénk, ha a megyén belülről érkezne hozzánk – tette hozzá Damina László.

 

És még azt is: szeretnék, ha már a héten eldőlne ez a kérdés, hogy az új szakvezető minél előbb be tudjon kapcsolódni abba a folyamatba, ami az erősítési terveikkel kapcsolatos.

A szakosztály-vezető viszont arról is beszámolt, hogy vannak távozók az együttestől, bár ennek nem örülnek. Ami nem volt váratlan számukra, hogy Péntek Axel, Hetesi Patrik és Nagy Bendegúz egyetemi tanulmányaikat kezdik meg, így rájuk nem számíthatnak. Továbbmenve, a klubvezető tájékoztatása szerint Herbály Gábor eligazol és Karakai András is távozik. S van még egy játékos, aki alapembernek, sőt meghatározó játékosnak számított az évek során, de Fisli András is másutt folytatja, tudtuk meg a szakosztályvezetőtől.

A távozókat tehát valóban pótolni kell, ráadásul olyan labdarúgókról van szó, akik fontos tagjai voltak a csapatnak. A Hévíz SK a felkészülésését július 6-án kezdi, s újra az NB III-ra, amit már régóta terveztek." – olvasható a Zalai Hírlap Online oldalán.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC