nb1.hu

Még mindig reménykedik az NB II-es indulásban a kieső

Megszólalt a sportigazgató.

Mint ismert, az NB I és a Magyar Kupa kivételével az összes magyarországi sorozatot lezárta az MLSZ, így kieső helyen zárt a Tiszakécske.
 
A kécskeiek 4 ponttal maradtak le a bennmaradást jelentő 17. helyről, melyet a Haladás csípet meg a kiváló tavaszi teljesítményének köszönhetően.
 
Azonban még elég sok a kérdőjel az NB II és az NB III háza táján. Az Érd visszalépett a másodosztályban való indulástól, ami jó hír lehet a Tiszakécske számára, azonban a jelek szerint a legjobb második helyezett juthat fel az NB III-ból. A Szentlőrinc már jelezte, hogy vállalna az indlást az NB II-ben, valamint az Érd mögött, a Nyugati-csoportban második III. Kerület is, így kevés az esélye a bennmaradásra a Tiszakécskének.
 
Nyilas Elek, a Tiszakécske szakmai igazgatója, így nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:
 
,,Május 4-én az NB II-es keretünk összes labdarúgóján és a stábtagokon is elvégezték a koronavírus-teszteket. Örömmel mondhatom, hogy mindenkié negatív lett.  Ettől függetlenül továbbra is fokozott óvintézkedések mellett dolgozunk, a játékosok nem használják az öltözőt, edzőfelszerelésben érkeznek a pályára és maszkot is viselnek. Minden egyes járványügyi előírást betartunk. Annak ellenére, hogy az MLSZ hatályos döntése értelmében a bajnoki szezonnak vége, mi elkezdtük az edzéseket, hiszen a játékosoknak nagyon fontos, hogy újra csapatedzéseken vegyenek részt és visszazökkenjek a normális kerékvágásba. Edzőmérkőzéseket biztosan nem fogunk játszani, inkább a labdás tréningeken van a lényeg. Jó lenne tudni, hogy mikor kezdődik az új bajnokság és azt is, hogy mi melyik osztályban indulhatunk, reményeink szerint az NB II-ben. Nyilván ehhez mérten adnánk ki a pihenőket is a játékosoknak. Egyelőre minden képlékeny. Az biztos, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy a játékosaink minél jobb állapotban vághassanak neki a következő szezonnak."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC