Máté Csaba elmondta, miben kell javulnia a Fradinak - NB3.hu
NB III-as focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB2 logó

Máté Csaba elmondta, miben kell javulnia a Fradinak

NB3.hu - 2020. October 26. Monday 20:16
Dicséretet is kaptak a játékosok.
Kép forrása: fradi.hu
A Ferencváros második csapata hazai pályán nem bírt az ESMTK-val, a vasárnapi összecsapás 1-1-es döntetlennel végződött. A meccsen a vendégek a 70. percben szerezték meg a vezetést Komiszár Kristóf góljával, a Fradi Hajdú büntetőjével egalizált. 
 
Máté Csaba a meccs után elmondta, felnőttesebb futballt vár a játékosaitól.
 
"Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült. Több helyzetet is kialakítottunk, ám ezeket az ellenfél kapusa többször is bravúrral védte. Sajnos nem sikerült előnyt szerezni az első 45 percben, a második félidőben pedig a vendégek igazolták, hogy miért szerepelnek ilyen sikeresen vendégként. Megszerezték a vezetést, amit azonban szerencsére gyorsan sikerült kiegyenlíteni. Mindenképpen pozitívum, hogy a csapat jól reagált a bekapott gólra annak ellenére, hogy már nem sok idő volt hátra a mérkőzésből. A második félidőben már a küzdelem dominált, rengeteg kemény párharcot láthattunk, ami megmutatta ma is azt, hogy ezen a téren még van hová előrelépnünk. Kicsit „felnőttesebb” futballt kell játszanunk. A heti nehézségeket figyelembe véve dicséretet érdemelnek a fiúk, egy jó ellenfél ellen szereztünk pontot" - idézi a fradi.hu a gárda edzőjét.
 
A Fradi a pontvesztés ellenére vezeti a táblázatot. A zöld-fehérek a következő fordulóban a Dabas-Gyón otthonában vendégeskednek.
 
NB III Közép csoport, 15. forduló
FTC II – ESMTK 1-1 (0-0)
FTC II: Szécsi – Orosz, Iyinbor, Csontos, Molnár – A. Mazzonetto, N. Mazzonetto, Csonka – Katona (Juhász, 67.) – Hajdú, Gera (Georgijevic, 79.). Vezetőedző: Máté Csaba
Gólszerzők: Hajdú (75., 11-esből), illetve Komiszár (70.)
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 12. 01. 22:03

FTC: van érdeklődés Laidouni iránt - reakció

Hajnal Tamás elmondta, mikor távozhat a középpályás.
2022. 12. 01. 21:11

Csíkszereda: László Csaba szerint a cél nem változott

Valóban érkezhet Vernes Richárd.
2022. 12. 01. 20:06

FTC: Chilébe csábítanák az argentin támadót?

Auzqui állítólagos kérője 33-szor lett bajnok.
2022. 12. 01. 19:16

Csíkszereda: a Honvéddal bajnoki címet szerző támadó érkezhet

Vernes Richárd jelenleg szabadon igazolható.
2022. 12. 01. 18:39

Új klubigazgatója van az ETO-nak, Kiprich Józsefnek üzentek a gyirmótiak

Levizsgázott a Szeged edzője.
2022. 11. 30. 21:31

Sokba került a dorogi szurkolók viselkedése

Törzsszurkolóját gyászolja a Békéscsaba.
2022. 12. 01. 20:49

Megkapta a büntetését a paksi edző

A bicskei játékost is eltiltották.
2022. 11. 30. 18:58

Másodjára tört borsot a Győr, Aczél Zoltánék orra alá - reakció

Nem sikerült a idényzáró a fővárosi csapatnak.
2022. 12. 01. 18:09

Csank János: Egy kicsit ott meghaltam azon a mérkőzésen

A 76 éves mesteredző szerint gyatrák a lövések és rossz a kapusok technikája a focivébén.
2022. 12. 01. 17:11

Fener: a Leicester pénzt és játékost is adna Szalai Attiláért

Török portál számolt be erről.
2022. 11. 29. 19:13

MTK: kiadta az ukázt a vezetőedző

Elmondta, mit kell kijavítaniuk.
2022. 11. 28. 20:21

Győr-DVTK: kiakadt a játékosaira a hazaiak edzője - reakciók

Fegyelmezett játékkal győzött a Diósgyőr.
2022. 11. 29. 20:56

Győrben zárja az évet Aczél Zoltán csapata - reakció

Bővültek a Kerület variációs lehetőségei.
2022. 11. 28. 19:13

III. Kerület-Csorna: tűrhető kezdés után förtelmes folytatás - reakció

Újoncot avattak Aczél Zoltánék.
2022. 12. 01. 16:37

U17: nem tudott visszavágni a magyar válogatott - reakció

Ez volt az évzáró.
2022. 12. 01. 12:43

Spanyolországban nevelkedett 18 éves védőt igazolt a Kisvárda

A honosítása is folyamatban van.
2022. 12. 01. 12:06

Bal lábas lévén bizakodó a Sepsi védője, újra válogatott lenne

Interjú Tamás Márkkal.
2022. 12. 01. 11:43

RB Leipzig: európai topklubok csábítják a horvát védőt

Még nagyobb vezérszerep hárulhat Willi Orbánra.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA - KELET
1BVSC-Zugló49
2Putnok FC39
3Körösladányi MSK34
4Karcagi SE33
5DEAC32
6DVSC II.32
7BKV Előre29
8Facultas-Tiszafüredi VSE28
9Pénzügyőr SE27
10Aqua-General Hajdúszoboszló27
11Füzesgyarmati SK27
12FC Hatvan26
13Vasas FC II.25
14DVTK II.24
15Eger SE23
16Kisvárda Master Good II.23
17Sényő-Carnifex FC17
18Jászberényi FC16
19Termálfürdő FC Tiszaújváros14
20Békéscsaba 1912 Előre II.9
TABELLA - KÖZÉP
1Iváncsa KSE44
2Hódmezővásárhelyi FC41
3Dunaújváros39
4ESMTK38
5Újpest FC II.34
6Szekszárdi UFC30
7Budapest Honvéd-MFA II.28
8MTK Budapest II.24
9Meton-FC Dabas SE22
10Paksi FC II.22
11PTE-PEAC21
12Majosi SE20
13Ceglédi VSE19
14Ferencvárosi TC II.18
15Kecskeméti TE II.16
16Monor15
17Balassagyarmati VSE13
18Bánk-Dalnoki LA13
19Makó FC11
20Szolnoki MÁV FC10
TABELLA - NYUGAT
1Tatabányai SC46
2Practical VLS Veszprém45
3FC Nagykanizsa41
4III. Kerületi TVE36
5Puskás Akadémia FC II.35
6ETO Akadémia35
7Érdi VSE32
8Kaposvári Rákóczi FC30
9Budaörs27
10Komárom VSE26
11Gyirmót FC Győr II.26
12Bicskei TC26
13Balatonfüredi FC26
14MOL Fehérvár FC II.25
15Kelen SC23
16ZTE FC II.17
17Technoroll Teskánd KSE15
18Csornai SE11
19Móri SE7
20Zsámbéki SK6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!