nb1.hu

Márton: „Ennek a meccsnek nem mi vagyunk az esélyesei”

Pécs – A PMFC a második helyen álló Budafokhoz látogat.

Komoly erőpróba vár a PMFC-re az NB III-as bajnokság 11. fordulójában. Márton Gábor legénysége ugyanis a második helyen tanyázó Budafokhoz látogat, amelynek kerete tele van NB I-et is megjárt, tapasztalt labdarúgókkal. A piros-feketéknek ráadásul közben egy rossz élményt, a Szekszárd elleni vereséget is feledtetniük kellene a szurkolókkal.

 

Korábban nyilatkozta, hogy nincs könnyű meccs ebben az osztályban, ráadásul a PMFC ellen mindenki minimum kettőzött erővel játszik. A Szekszárd elleni vereség ezek ellenére is meglepetés volt, de ha sikerülne nyerni holnap, sokat javítana a helyzeten.

 

– Tudjuk, hogy mindenki motiváltan lép ellenünk pályára és úgy játszik, ahogy hagyják. Visszatekintve a Szekszárd elleni mérkőzésre, a felvételek kielemzése után elmondhatjuk, hogy megvoltak a helyzeteink, de rossz döntéseket hoztunk, egyes esetekben pedig mások döntöttek rosszul. A játék képe alapján a döntetlennel sem lettem volna elégedett. Sajnáltam a gyerekeket, mert nagyon nagy energiákat mozgósítottak a győzelem érdekében és komoly nyomás alatt tartották az ellenfelet. Sajnos hol mi hibáztunk, hol más – értékelt a klub honlapjának Márton Gábor.

 

Szombaton egy rutinos csapattal mérkőzik a Pécs, amely tele van korábbi NB I-es játékosokkal. A PMfC nagyon fiatal csapata, ráadásul Prukner László tanítványai egyértelmű célként a feljutást tűzték ki maguk elé.

 

– Ennek a mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei. Elmondtuk a bajnokság elején is, a mi csapatunk rutintalannak számít az NB III-ban, a keret zöme csak ismerkedik ezzel az osztállyal. Soha nem állítottuk, hogy végig fogunk verni mindenkit, nem is lett volna realitása. Körülbelül a jelenlegi helyezésünk környékén van a csapat. Lehetne három-négy-öt ponttal több, vagy kevesebb is a tabellán a nevünk mellett, de igazából valahol itt tartunk. Szombati ellenfelünk kerete tele van korábbi NB I-es játékosokkal, akad köztük több idősebb is. Hogy ez mennyire lesz nekik előny, vagy hátrány, az rajtunk is múlik, illetve azon, milyen iramban futballozunk. Nem mi vagyunk tehát a favoritok, de mi is kaptunk már ki gyengébbnek titulált együttestől. A futballban bármi lehetséges. Továbbra is nagyon bízok a játékosaimban, hiszen sokszor tudjuk az ellenfeleket olyan helyzetek elé állítani, amely ellen nem sok szabályos ellenszerük van. Az, hogy végül ezekből mi lesz, az más lapra tartozik… Tudom, hogy ebben a gárdában is benne van a bravúr, de nem szeretnék a csapatra túl nagy nyomást helyezni, mert az nem lenne helyes velük szemben. Megpróbálunk nyerni egy rutinosabb játékosokból álló csapat ellen, de a sikerhez sok mindennek változnia kell, a mi oldalunkról és másokéról is. Nekünk be kell rúgni a helyzeteket, másokra viszont én nem tudok hatással lenni. De ha kihasználjuk a lehetőségeket, akkor nem sok beleszólást hagynánk a játékba. Bízom benne, hogy átlépünk ezen, ami időbe telik. Csak 14 hónapja dolgozunk velük, ha lehet ilyet mondani, teljesen a nulláról indultunk. Nem szabad türelmetlennek lenni, dolgozunk tovább, meglátjuk, hogy télen miként állunk és ennek függvényében eszközölünk majd változtatásokat. Reményeim szerint lesz rá lehetőség – zárta gondolatait a PMFC vezetőedzője, Márton Gábor.

 

A PMFC esélyeit az sem növeli a szombati mérkőzés előtt, hogy a hosszabb sérüléssel küzdő Szabó Richárd és Sólyom Csaba mellett megsérült két középső védőn, Fellai József és Erőss Csaba, valamint a támadó Havasi Dániel is. Varga Tamás pedig betegség miatt nem tud edzeni a csapattal.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC