nb1.hu

Már a Győrre koncentrálnak az érdiek

Érd - Limperger Zsolt a hétvégén bizonyítana.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sikere kapujában volt az Érdi VSE, a nagy bravúr azonban nem jött össze Limperger Zsolt együttesének, a legjobb tizenhat között búcsúztak a Magyar Kupából. Pedig előnyel utaztak a Budafok otthonába, ott azonban Oláh Lóránt kétszer is bevette a kapujukat, így vereséget szenvedtek, és kiestek. Az erdmost.hu – nak Limperger Zsolt vezetőedző és Kertész Ferenc csapatkapitány nyilatkozott a mérkőzés után.

 

Ez történt a Magyar Kupában a szerdai meccseken – NB3.hu

 

 

 

Felemás érzés van bennem, az első félidőben volt három nagy ziccerünk, ha egyet berúgtunk volna, akkor teljesen máshogy alakul a mérkőzés. Nem sikerült, de bíztam benne, hogy a második félidő hasonló lesz, mint az első: lesznek lehetőségeink, de nem volt, inkább az ellenfélnek volt. Ha csak a helyzetkihasználást nézzük, akkor teljesen megérdemelt a Budafok továbbjutása.” értékelt Limperger Zsolt, aki hozzátette, az eddigi kupamenetelést már megünnepeltük, innentől kezdve meccsről-meccsre haladunk, szerdáig a Budafok volt terítéken, most pedig már a Győr.

 

Oláh Lóránt továbblőtte a csapatát – NB3.hu

 

Saját magunkat vertük meg, az első félidőben volt három óriási helyzetünk, vittük egy az egyben a kapusra, és neki nem kellett összekoszolni magát ez mindent elmond. Úgy érzem, hogy tisztességgel helytálltunk, megyünk tovább, készülünk a Győrre.” – mondta csapatkapitányunk, Kertész Ferenc.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC