nb1.hu

Majos: az FTC-vel bajnoki címet nyert játékosként, most edzőként bizonyíthat

Új tréner irányítja a kiesőt.

Az NB III Közép csoportjában szereplő Majos az utolsó helyen áll, 30 meccs alatt csupán 7 pontot szerzett. A gyengébb szereplés miatt már biztossá vált a gárda kiesése.
 
A majosiak a Facebookon jelentették be, hogy megköszönték az eddigi edző, Tihanyvári László munkáját. Az elöljárók már megtalálták Tihanyvári utódját Kardos Ernő személyében. Kardos játékosként a Fradival bajnoki címet szerzett. A munkáját Bodó József segíti másodedzőként, Gyánó Szabolcsra pedig tanácsadóként számítanak. 
 
A Majos közleménye:
 
Kardos Ernőt nem kell különösebben bemutatni a Tolna megyei futballszurkolóknak, a 41 éves szakember Pécsett született, játékosként szerepelt az olimpiai válogatottban, és magyar bajnok lett a Ferencvárossal. Edzői karrierjét Dombóváron kezdte, legutóbb a Somogy megyei I. osztályban szereplő Marcali VFC játékos-edzője volt.
 
„Marcaliban éppen a napokban döntöttünk úgy közös megegyezéssel, hogy nem folytatom tovább a munkát. Számomra fontos, hogy komoly célokért dolgozhassak, ezért nagyon örültem a Majos megkeresésének” – mondta Kardos Ernő a tegnapi, első közös edzést követően.
 
Kardos érkezésével tovább bővül a szakmai stáb, Bodó József segédedző és Sulyok András kapusedző mellett Gyánó Szabolcs – csapatunk korábbi gólvágója – is csatlakozott, hogy segítse az új vezetőedző munkáját.
 
„Maximálisan megbízom a stábban, Bodó Józsira és Sulyok Andrásra is számítok a továbbiakban. Gyánó Szabival régóta ismerjük egymást, jó csapatot alkotunk, hasonlóan gondolkodunk a futballról.” 
 
A vezetőség és az új edző abban egyeztek meg, hogy el kell kezdeni építeni a jövő csapatát, amely sikerrel pályázhat a következő szezonban a megyebajnoki címre. 
 
„Mindenki tiszta lappal indul nálam, mintha most kezdődne a bajnokság. Nyolc mérkőzés van hátra, ezekből próbáljuk kihozni a maximumot, de fél szemmel már a következő szezonra kell készülni!”
 
További kiemelt cél, hogy tovább erősödjön a közösség, hogy a csapategység legyen az egyik fő erősségünk.
 
Kardos Ernőnek a maival együtt még három napja van, hogy a lehető legjobban felkészüljön a vasárnapi bajnokira, ahol a 12. helyen álló Rákosmente FC lesz az ellenfelünk. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC